Tech hvg.hu 2022. január. 21. 18:03

Remek funkció készül a Windows 11-hez, nagyban megkönnyíti a felhasználók életét

A Microsoft a Windows 11 fejlesztői változatába már betette azt az újdonságot, aminek köszönhetően a hangalapú gépelésnél akár betűzhetjük is a leírni kívánt dolgokat.

A Windows és a macOS egyaránt lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy beszéd segítségével írjanak le egy szöveget a számítógépen. Ehhez elég csak beszélni, a rendszerbe épített hangfelismerő pedig teszi a dolgát, és jó esetben azt írja le, amit az ember mondott.

Bár ez hatalmas segítség például azoknak, akik egy betegség miatt nem tudnak gépelni, a megoldás még mindig nem tökéletes. A rendszer ugyanis csak akkor érti meg a beszédet, ha a szavakat helyesen és érthetően mondja ki az illető. De ha kicsit bonyolultabb dolgot kell legépeltetni – például egy e-mail címet vagy kódot –, akkkor máris nehézségekbe ütközik a megoldás. A Microsoft most ezt orvosolná a Windows 11-ben: a redmondi cég jelezte, egy jövőben érkező frissítéssel jön majd a funkció továbbfejlesztett változata. Ennek köszönhetően a felhasználó akár egyesével is bemondhatja a betűket és számokat, a rendszer meg fogja érteni, és úgy gépeli majd le azt, ahogy az ember tenné.

Microsoft

A funkció egyelőre az operációs rendszer fejlesztői változatába került bele, így eltarthat egy ideig, mire publikussá válik. Ha viszont megtörténik, az nagy segítség lesz majd minden felhasználó számára.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.