Tech hvg.hu 2021. október. 15. 16:01

Kövér László szerint az agyműködést ma már neurotechnológiai eszközökkel lehet irányítani

A házelnök a Parlamentben boncolgatta, hol tart napjainkban a tudomány. Kövér László szerint átléptünk egy küszöböt.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke mondta a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának nyitóbeszédét. A hír önmagában nem volna túl érdekes, de Kövér tőle ezúttal szokatlan vizekre evezett. Arról értekezett ugyanis, hogy „a világ tíz legerősebb magáncégének az összesített tőkeereje nagyobb, mint a világ 180 szuverén államának”.

A házelnök ezután az MTI beszámolója szerint azt fejtegette, hogy eddig az emberi agyműködését „csak ideológiai módszerekkel, azaz a koponyán kívülről lehetett befolyásolni,

mostanra azonban egy olyan korszak küszöbére érkezett az emberiség, amikor az agykutatás és a technológiai fejlődés lehetővé teszi, hogy az emberi agy és gondolkodás működése neurotechnológiai eszközökkel, koponyán belülről is mások által befolyásolható, módosítható és irányítható legyen.”

Részletekbe ugyan nem bocsátkozott Kövér, de lehetséges, hogy a mondandó alapját az Elon Musk-féle Neuralink nevű eszköz jelentette. Ezt ugyanis szintén az agyba ültetik, ám nem azért, hogy irányítsanak vele valakit: a műszerrel kognitív problémákat, betegségeket szeretnének majd orvosolni, de ez ma még persze nagyon távoli.

A házelnök véleménye szerint a tudomány vívmányai mindig lenyűgözőek, de szabályozás hiányában sokszor életveszélyesek. Kövér ezután szükségesnek nevezte, hogy a neurotechnológia területén új etikai szabályokat, új nemzetközi jogi egyezményeket, új emberi jogi fogalmakat alkossanak, „hogy az emberiség ne rabjává, hanem haszonélvezőjévé váljon a technológiai fejlődésnek”.

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gif-eket, videókat.

hvg360 Cabrera Martin 2025. március. 26. 19:30

„Feldob, ha arra gondolok, hogy Pottyondy Edina és Trombitás Kristóf ugyanazon a videón nevet”  – interjú a Különös történések a Szondi utcában alkotójával

Váratlan lendülettel robbant be tavaly a magyar közéletbe a Különös történések a Szondi utcából című YouTube-csatorna, amelyet azóta politikai oldalakon átívelő népszerűségre tett szert. Az rajzfilmek készítője autodidakta módon tanult meg animálni, és örül annak, hogy sokan sokfélét látnak bele a videóiba. Interjú Roznár Leventével, a Különös történések a Szondi utcában alkotójával.