Tech hvg.hu 2021. október. 13. 08:03

Egy elgépelés miatt akár 56 millió forintot is fizethet egy facebookozó

Egy ausztrál férfi ezek után kétszer is meggondolja, mit ír ki a közösségi oldalra, miután egy posztja miatt a bíróságon kötött ki.

Valószínűleg sokan találkoztak már azzal a jelenséggel, amikor egy facebookozó kommentben a helyesírás fontosságára okítja a másikat. Ezzel összességében nincs semmi baj (feltéve, hogy normális hangnemben és nem lenézően teszi ezt), hiszen a rossz megfogalmazás akár komoly félreértésekhez vezethet.

Így történt ez egy ausztrál férfival is, aki a közösségi oldalon kelt ki egy ismerőse ellen, de egy írásjel hiánya miatt nagyon más hangja lett a posztnak. A történet főszereplője, Anthony Zadravic ugyanis azzal vádolt meg egy helyi ingatlanügynököt, hogy az nem fizeti meg az alkalmazottakat – csakhogy Zadravic valójában önmagára gondolt, vagyis az állítólagos ügy egy emberre vonatkozik.

Mindez azért is hangsúlyos, mert ha az angol nyelvben elhagyják az aposztrófot, úgy a mondat könnyen többesszámban értelmezhető. A férfi pedig épp ebben vétett hibát: employee’s helyett employees-t írt, így pedig azt a látszatot keltette, hogy a munkadó többeknek is tartozik. Ez pedig olyan valami, ami a bűncselekmény gyanúját is felvetheti.

Zadravic észrevette a bakit, ám túl későn: az ingatlanos rágalmazási pert indított ellene, az ügyben eljáró új-dél-walesi bíróság pedig befogadta azt. A The New York Times idézi Judith Gibson kerületi bírónőt, aki ki is emelte, hogy a felperest kifejezetten az alkalmazottak, vagyis a szó többesszámban való használata zavarta.

A bírónő azzal folytatta, hogy a per akár 180 ezer dollárjába is kerülhet Zadravicnak. Ez egyszerű átváltással mintegy 56 millió forintot jelent. Ekkora összeget egyébként valószínűleg nem kell majd fizetnie, akkor sem, ha ellene döntenek. De hogy mennyire nem szokatlan, hogy ilyen ügyekben valódi ítélet szülessen, azt egy tavalyi, szintén ausztrál eset is mutatja: egy brisbane-i állatorvos végül 25 ezer dolláros „fájdalomdíjat” kapott, amiért egy ügyfele valótlan dolgokat terjesztett róla a Facebookon.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.