Bár csak holnap kerül sor a Xiaomi nagyobb sajtóeseményére, a kínai gyártó ezt megelőzően az Apple „nagy napjára” időzítette különleges okosszemüvegének bemutatását.
A techvilág figyelme ma kétségkívül az Apple felé fordul, de azért a Xiaominak is akadt mára egy izgalmas bejelentése. Egy okosszemüvegről (Xiaomi Smart Glasses), illetve annak egy koncepciójáról van szó, amellyel a vállalat „mérnöki pillantást vet a fejlett jövő felé”.
Ez az okosszemüveg majdnem olyan, mint egy hagyományos szemüveg, és mindössze 51 grammos. Képes megjeleníteni az üzeneteket és értesítéseket, hívásokat lehet vele kezdeményezni, segíthet a navigálásban, fényképeket készíthet, és valós időben fordíthatja le az idegennyelvű szövegeket.
A Xiaomi Smart Glasses kijelző chipje mindössze 2,4 mm x 2,02 mm méretű. Az egyes pixelek 4 mikronosak, ez lehetővé teszi a kijelző tökéletes illeszkedését a szemüveg keretébe. Annak érdekében, hogy még a közvetlen napsütésben is elegendő fény haladhasson át a bonyolult optikai szerkezeteken, egy hatékony monokróm megjelenítési megoldást választott a gyártó, amely képes elérni a 2 millió nites fényerőt.
[Bemutatta a Facebook az első okosszemüvegét, itt a Ray-Ban Stories]
Az eszközhöz a MicroLED képalkotó technológiát választották. Az OLED-ekhez hasonlóan a MicroLED-képpontok is külön-külön világítanak, azonban nagyobb képpontsűrűség és hosszabb élettartam járhat velük, miközben egyszerűbb szerkezetűek. Ez lehetővé teszi a kompaktabb kijelző készítését, valamint a képernyő egyszerűbb integrálását. A MicroLED kijelző az optikai hullámvezető technológia alkalmazásával (amely 180 fokban megtöri a fényeket) pontosan továbbítja a fénysugarakat az emberi szemhez az optikai hullámvezető lencse mikroszkopikus rácsszerkezetén keresztül.
A lencse belső felületére vésett rácsszerkezet lehetővé teszi, hogy a fény egyedi módon törjön meg. A fénytörési folyamat lehetővé téve az emberi szem számára, hogy teljes képet lásson. Mindez egyetlen lencsében történik, bonyolult többszörös lencserendszerek, tükrök vagy féltükrök használata helyett. Az optikai hullámvezető technológia jelentősen csökkenti az eszköz méretét és súlyát, ezért hasonlíthat az intelligens szemüveg hagyományos társához.
A Xiaomi Smart Glasses összesen 497 komponenst tartalmaz, beleértve a miniatűr érzékelőket és kommunikációs modulokat, így ez nemcsak egy „második képernyő” az okostelefon számára, hanem egy új, önálló működési képességgel rendelkező intelligens terminál.
A gyártó olyan interakciós logikát akart felépíteni, amely „nem zavarja a szokásos használatot, de időben megjeleníti a legfontosabb információkat”. Ehhez a mesterséges intelligenciát (XiaoAi) hívta segítségül.
A szemüveg, ahelyett hogy értesítés- és információözönt zúdítana a felhasználóra, csak a legfontosabbakat jeleníti meg a szükséges pillanatban.
A telefonhívás funkció használatakor látni lehet majd a hívó fél számát. Beépített kettős sugárformáló mikrofon és hangszóró gondoskodik majd arról, hogy mindkét fél tisztán hallja egymást. A navigáció nagyon hasznos vezetési és kerékpározási helyzetekben: a Xiaomi Smart Glasses valós időben tudja bemutatni az utakat és a térképeket.
A Smart Glasses négymagos ARM processzort, akkumulátort, érintőpadot, wifi- és bluetooth-modulokat tartalmaz, és érdekes módon az Android egyik verzióját szoftverként, bár erről nem osztott meg további részleteket a gyártó. Mint ahogyan arról sem, hogy mikor, milyen piacokon és mennyiért kerülne majd értékesítésre. Így egyelőre egyfajta koncepcióként tekinthetünk erre a valóban izgalmas eszközre, és csak remélhetjük, hogy minél hamarabb piaci termék válik majd belőle.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.