Tech MTI 2021. szeptember. 04. 09:03

Végre egy jó hír jött a Covidról

Az úgynevezett hosszú Covid-19 kockázata sokkal kisebb a gyerekek körében, mint korábban vélték – derült ki a tárgyban végzett legátfogóbb kutatásról.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

A University London College kutatói vezetésével a múlt szeptembertől és az idei márciusig pozitív tesztet produkáló, 11-17 éves angliai gyerekeket kérdeztek meg. Az ismert tünetek – köztük fejfájás, fáradékonyság, légzési nehézségek – 2-14 százalékuknál álltak fenn a teszt után 15 héttel. Arra viszont nem találtak meggyőző bizonyítékot arra, hogy a gyerekek tömegesen fordultak volna a brit egészségügyi szolgálathoz (NHS) segítségért azért, mert az elhúzódó betegség miatt ágyhoz kötöttek lettek volna, vagy nem tudtak volna iskolába menni.

A megjelenés előtt álló tanulmány olyan gyerekeket is kérdezett, akiknek nem volt pozitív tesztjük, összesen tehát több mint 50 ezer résztvevővel dolgoztak.

Az összes gyerek 53 százalékának volt 15 héten túl legalább egy tünete – egyszerűen azért, mert ezek a tünetek általában gyakoriak. A pozitív tesztet produkálók körében az arány 65 százalék volt. Nagyobb a különbség a 15 hét után fennálló 2-3 tünet vizsgálatakor: a pozitívak közül 30 százalék, a negatívak közül 16 százalék tartozott ide.

Ez azt jelenti, hogy a szeptember és március között a korosztályból pozitív tesztet produkáló majdnem 235 ezer gyerek közül csak 32 ezren szenvedhettek a hosszú Covidtól.

A számok azonban ennél is kisebbek lehetnek, ugyanis a megkérdezetteknek csak 13 százaléka válaszolt a kérdésekre. Ha ugyanis a válaszadók között ott volt minden gyerek, aki hosszú Covidtól szenvedett, akkor csak 4000 ilyen eset lehetett, ami kevesebb mint 2 százalék.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos hírekkel is szolgáló Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.