Miután a kínai állami média korábban spirituális ópiumnak nevezte az online játékokat, a kínai kormányzat szigorú szabályozást jelentett be.
Az elmúlt években a kínai kormányzat több olyan intézkedést is hozott, amelyek célja a kiskorúak játékfüggőségének csökkentése. Először csak azt szabályozták, hogy este 10 óra után tilos legyen a játék, majd arra is kötelezték a techcégeket, hogy számlálót jelenítsenek meg, ami méri, ki mióta tölti így a szabadidejét.
A jelek szerint most tovább szigorítottak. A Bloomberg a kínai lapokra hivatkozva arról ír, hogy az olyan kínai platformoknak, amilyen a Tencent vagy a NetEase, heti három órára kell korlátozniuk a 18 éven aluli felhasználók játékidejét. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy pénteken, szombaton és vasárnap, valamint egyéb munkaszüneti napokon este 8 és 9 óra között ülhetnek emiatt számítógép elé a gyerekek.
Mindez jelentős változás a korábbiakhoz képest: a Reuters cikke szerint eddig az ünnepnapokon 3 órát tölthettek online játékkal a gyerekek, míg más napokon 1,5 óra volt a limit. A szabályok betartásáért a játékcégeknek kell majd felelniük a kínai hatóságok előtt.
A beszámoló szerint amellett, hogy a döntés a játékfüggőség kezelésére adott válasz, a techcégeket is nagyobb kontroll alá vonja. A lépés ugyanakkor várható volt, a kínai állami média ugyanis nemrég „spirituális ópiumnak” nevezte az online játékokat.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.