A Horizon Workrooms alkalmazáshoz VR-headset is kell, de ha ez megvan, az élmény olyan lehet, mintha a többiek közelében ülnénk.
Elkészült a Facebook első olyan alkalmazása, ami a cég megfogalmazása szerint az első lépcsőfokot jelenti a metaverzum nevű új világ felé. Ez a környezet lesz ugyanis a Facebook végső célja, ahova mindenki úgy csatlakozhat be, hogy egy virtuálisvalóság-szemüveget visel.
A kérdéses app – írta erről a Reuters – a cégeknek jelenthet segítséget, arra jó ugyanis, hogy a munkatársakat a digitális térbe helyezze. Itt pedig úgy beszélgethetnek egymással, ahogy a való életben is, hiszen látják és hallják is egymást. Azzal a különbséggel, hogy a másik személy nem hús-vér valójában van jelen, hanem egy rajzolt karakterként, úgynevezett avatarként.
A Horizon Workrooms nevű program egyelőre bétaváltozatban érhető el, a Facebook pedig egyetlen centet sem kér a használatáért. Némi trükk azért így is van: az újdonság a vállalat által birtokolt Oculus-szemüvegeken működik, de azok nem ingyenesek, meg kell őket vásárolni. A Quest 2 típusú eszközért például 300 dollárt kell fizetni. Ha ez megvan, úgy a Workrooms is használható, ltala pedig akár 16-an is részt vehetnek egy virtuális térbe szervezett megbeszélésen.
A Facebook elmondása szerint a járvány miatt náluk javarészt már ezen a programon folyik a kommunikáció, mert itt biztonságosan összegyűlhetnek, nincs kockázat.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.