Tech hvg.hu 2021. július. 06. 12:15

A világ legszegényebb országaiba csak két év múlva érnek el a koronavírus elleni vakcinák

Az eddig beadott vakcinák nagyobb részét a gazdagabb országok lakói kapták. A szegényebbekhez mindössze 1 százalék jutott.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Mintegy 11 milliárd oltóanyagra van szükség ahhoz, hogy a világ 70 százaléka védett legyen a koronavírus okozta betegség ellen – írta a Nature című tudományos lap. A cikk szerint július 4-ig 3,2 milliárd dózist adtak be világszerte, ezeket viszont nagyobb részben a magasabb jövedelmű térségekben osztották ki – a szegény régiókba csak alig jutott.

A helyzetet az egyes vakcinákra, illetve összetevőikre vonatkozó exportilalom is nehezíti, amely megtiltja, hogy az előállított oltóanyagot az Európai Unión vagy az Egyesült Államokon kívüli országokba szállítsák. Az egyes államok ugyanakkor megpróbálnak segíteni a lemaradt országoknak. A Nature azt írja, Kína például július elejéig mintegy 30 millió adagot szállított le 59 országnak.

A kritikusok ugyanakkor állítják, hogy ezek az erőfeszítések továbbra sem segítenek abban, hogy a hátrányos helyzetű régiókban is legyen elég vakcina. A portálnak nyilatkozó szakértői csoportok ezért úgy látják: leghamarabb 2023-ban juthat oda a világ, hogy a fejletlenebb térségekbe is eljutnak az oltások. Ez azonban túl sokára van és kockáztatja az eredményes védekezést.

A Nature megemlíti, hogy az 1,3 milliárd lakosú Afrikában a népesség mindössze 2 százaléka kapott valamilyen vakcinát, miközben újabb járványhullámok fenyegetnek.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.