Tech hvg.hu 2021. június. 11. 11:33

Zenés videót készített a Microsoft, az új Windowsra utalnak vele

Alig két hét múlva mutathatja be a Microsoft a Windows legújabb frissítését, amivel a Windows 10 nevet is lecserélheti a cég. Hogy mire, arra most egy újabb aprósággal utaltak.

Egyre biztosabb, hogy a Microsoft Windows 11-re kereszteli majd a következő operációs rendszerét. A cég a tervek szerint június 24-én adja majd ki a nagy frissítést, és bár eddig egyetlen konkrétumot sem mondott ezzel kapcsolatban a vállalat, több kisebb-nagyobb jel is arra utal, hogy ez lesz az újdonság neve.

Most egy újabb ilyet adott közre a redmondi cég. A Microsoft egy slo-fi remixben vágta össze a Windows 95, a Windows XP és a Windows 7 rendszerindító hangjait, amit aztán 4000 százalékkal lassított le. Azért épp ennyivel, mert így 11 percesre nyúlt az egyébként csak néhány másodperces videó.

Bár az ötlet nem rossz, valószínűleg izgalmasabb lett volna például egy előadót megbízni azzal, hogy készítsen el egy 11 perces remixet a hangokra építve.

[Egy koreai együttes a cappella adta elő a Windows XP legismertebb hangjait]

Az viszont biztos, hogy a Microsoft nagyon szeretné, ha az emberek felvésnék a naptárukba a június 24-i dátumot, és ezzel együtt majd le is töltenék a frissítést. Mindenesetre érdekes két hét elé nézünk, a magunk részéről kíváncsiak vagyunk, milyen promót talál még ki a vállalat az új Windowsnak.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
EURO 2020 - kövesse a foci-Eb összes hírét a hvg.hu-n!
Vállalkozás Dobos Emese 2021. június. 20. 18:00

Magyar faluból, nyugdíjasokkal veszi fel a harcot a világcégekkel egy vállalkozás

Immár 27 asszonynak ad munkát a tardi Matyodesign társadalmi vállalkozás, akik akár 100-120 ezer forintot is "összehímezhetnek" nyugdíj mellé egy hónap alatt. A koronavírus-járvány azonban nemcsak a viszonteladóikat érintette hátrányosan, de a pandémia előtt induló új üzletágukat, a szervezett túrákat is. Az értékesítési modelljük azonban fordult. Váczi Rozival, a Matyodesign alapítójával beszélgettünk Tardon.