Épp ellenkezőleg, a választási szakértő szerint feltehetően az lehetett a cél, hogy a lehető legkevesebb figyelmet kapja a kellemetlen hír. „A Fidesz jó eséllyel megpróbálja majd életben tartani a minipártokat, például a bejutási küszöb csökkentésével vagy a listaállítás feltételeinek könnyítésével” – állítja a Political Capital szakértője, akinek a véleményét Gyurcsány Ferenc visszavonulásával kapcsolatban kérdeztük. Szerinte a két nagy tömbbel nem szimpatizálók bejuttathatnak még egy pártot az Országgyűlésbe a Mi Hazánk mellett, de ez várhatóan nem egy új baloldali formáció lesz.
„Nehéz elképzelni, hogy a jelenleg ismert szereplők érdemben tudnák növelni a Demokratikus Koalíció (DK) vagy akár egy új baloldali tömb támogatottságát” – mondta a HVG-nek László Róbert, a Political Capital választási szakértője. Az elemzőt Gyurcsány Ferenc, a DK elnökének visszavonulása után kérdeztük arról, hogy a volt miniszterelnök közéletből való távozása milyen hatással lehet a jövő évi országgyűlési választásra.
László Róbert azt mondta, hogy ha két nagy blokk versenyez Magyarországon, akkor mindig van egy olyan szűk, de aktív szavazói réteg, amely egyik tömböt sem támogatja. „2002-ben a semmiből érkező Centrum Párt négy százalékot szerzett, 2006-ban a Fideszről leváló MDF meg is ugrotta az ötszázalékos bejutási küszöböt, és bár 2010 esetében már nem beszélhetünk két nagy tömbről, az LMP viszonylag új pártként hét százalékkal került a parlamentbe” – fogalmazott.
A Tisza Párt megerősödése miatt hosszú idő után ismét két tömb alakult ki Magyarországon, és van rá esély, hogy megint lesz egy szűk réteg, amely egyikből sem kér 2026-ban. „Eddig legalább három párt versenyzett ezekért a választókért, de néhány nap leforgása alatt megroppant a Momentum és a Demokratikus Koalíció is. Ezek a pártok, bár elvileg még túlélhetnek, most lefelé tartó spirálban vannak, így a mai tudásunk szerint
a Magyar Kétfarkú Kutya Párt a legesélyesebb a centrumszavazók megszólítására
– mondta. Hozzátette: a Mi Hazánknak sem csak a szélsőjobboldalon van keresnivalója.
Arra a felvetésre, hogy a baloldali formációk esetleges szövetsége (DK, MSZP, Szocialisták és Demokraták, Szolidaritás, ISZOMM, a Párbeszéd bármilyen variációja) jelentős támogatottságot tud-e majd elérni a jövő évi választáson, László Róbert azt felelte: „Ezeket a pártokat emlegetni sem igazán érdemes, közülük egyedül a DK-nak van minimális esélye 2026 túlélésére”.
„A Fidesz ettől még jó eséllyel megpróbálja majd életben tartani a minipártokat, például a bejutási küszöb négy, három, kettő vagy akár egy százalékra való csökkentésével, és az is lehet, hogy a listaállítás feltételeit is megkönnyíti” – fogalmazott László Róbert.
„Kormánypárti politikusok az utóbbi hetekben többször is elmondták, hogy a 2026-os választás előtt már nem nyúlnak a választási szabályokhoz. Ilyet viszont már sokszor mondtak korábban is, utoljára 2023 szeptemberében, hogy aztán decemberben mégis átírják a Fővárosi Közgyűlés választásának módját, mindössze hat hónappal az önkormányzati választás előtt” – jegyezte meg.
László Róbert szerint a nem pártelkötelezett szavazók nem ideológiai alapon szavaznak, a jövő évi országgyűlési választás legfontosabb kérdése pedig várhatóan az lesz, hogy a szavazók Orbán Viktor maradását vagy távozását akarják majd.
A választási szakértő nem hiszi, hogy a Fidesz érdekében járt volna el a DK a tegnapi bejelentés időzítésével – erről a Tisza Párt elnöke beszélt csütörtökön. Épp ellenkezőleg, László Róbert szerint feltehetően az lehetett a cél, hogy a lehető legkevesebb figyelmet kapja a kellemetlen hír közzététele. Valószínűleg napok óta keresték az erre alkalmas időpontot, és amikor látták Magyar Péter akciójának több napja tartó felvezetését, abban bízhattak, hogy csütörtökön az lesz a vezető hír, nem a Gyurcsány-távozás. „Persze ez csak spekuláció, de jóval életszerűbb forgatókönyv, mint az, hogy a Fideszt akarták volna segíteni” – mondta.
László Róbert szerint a visszavonulás mindenképpen rossz hír a Fidesznek, a kormánypárt ugyanis így kevésbé hitelesen tud gyurcsányozni. „Ettől még nem fog kikopni a kormányzati kommunikációból a volt miniszterelnök neve. Ahogy Soros Györgynek sem kell pozícióban lennie ahhoz, hogy riogassanak vele, úgy Gyurcsányról is lehet majd mondani, hogy a háttérből továbbra is mindent ő irányít.”