Két hete az Apple sok más újdonság mellett bejelentette rég várt kütyükereső eszközét, az AirTaget. Mint minden Apple-termék esetében, itt is minőségi eszközről van szó, azonban ennek is van Achilles-sarka.
Elvileg az Apple ökoszisztémáján belül működik az elveszett tárgyak keresésére szakosodott kis nyomkövető, az AirTag, a gyakorlatban viszont androidosok is használhatják. Az eszköz nem egyedüli a piacon (korábban már más gyártók is kirukkoltak hasonlóval), de persze ott van rajta az Apple-logó, ami egyfajta garanciája a pontos és megbízható működésnek.
Azonban ez az eszköz sem tökéletes, legalábbis megtalálták a gyenge pontját (és nem azt, hogy önmagában nem rögzíthető a tárgyhoz), amire vagy nem gondoltak Tim Cookék, vagy még a technológia nincs meg hozzá. Az AirTagek ugyanis nem úgy viselkednek, amikor egy többszintes épületben „tűnnek el”, mint egy lakás vagy tágabb terek esetében – írja az XDA Developers.
Az XDA egyik cikkírója Hongkongban, egy többemeletes épületben él, és kiderítette, hogy ha véletlenül elveszít valamit az egyik emeleten (például a konditeremben, amelyik más szinten van, mint a lakása), akkor az AirTag nem küld pontos helyet keresésékor, azaz nehézségei vannak a függőleges távolság (magasság) kiszámításával. Pontosabban az iPhone nem fogja tudni használni a precíziós keresését. A szokásos AirTag nyomon követés persze jelzi, hogy a nyomkövető ugyanabban az épületben van, de nem konkretizálja az emeletet, mindez nem túl hasznos annak, aki egy felhőkarcolóban dolgozik vagy él.
Ez a probléma természetesen csak keveseket érint. A nyitott terű lépcsőkkel rendelkező apartmanok vagy akár a kétszintes házak sem okozhatnak ilyen gondot. Mindenesetre ha valaki egy magas épületben él, és tulajdonképpen csak azt az emeletet használja, akkor az AirTag remekül teljesíthet. Azonban ha magas épületben dolgozik, ahol folyamatosan mozognia kell az emeletek között, akkor gondjai támadhatnak az Apple nyomkövető eszközével.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.