Tech hvg.hu 2021. április. 12. 09:03

A kínai járványügy vezetője most már azt mondja, nem úgy értette, amit a kínai vakcinák hatékonyságáról mondott

Gao Fu a kínai párt által felügyelt lapban nyilatkozott újra. Állítja: a szavait félreértették.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

“Teljes félreértés”, hogy az inaktivált víruson alapuló kínai vakcináknak alacsony lenne a hatékonysága – mondta a kínai párt által felügyelt Global Timesnak Gao Fu, a kínai járványügyi központ vezetője.

Gao Fu egy szombati nyilatkozata miatt került reflektorfénybe, amikor úgy fogalmazott: a kínai vakcinák kifejezetten alacsony hatékonyságúak, ha az olyan mRNS-alapú oltásokhoz hasonlítják őket, mint amilyen a Pfizer–BioNTech-féle oltóanyag. A szakember arról is beszélt, hogy át kell gondolni a vakcinák kombinálását, az egyes dózisok mennyiségét, illetve a két oltás között eltelt időt.

A járványügyi vezető ehhez képest vasárnap már azt ecsetelte, hogy a kínai vakcinák hatékonysága különféle módszerekkel tovább javítható. A kutatóknak pedig kötelessége megvizsgálni, hogyan érhetik ezt el. Gao Fu ezután elismételte a korábbi javaslatokat.

Kínában többféle oltóanyagot is gyártanak, ezek közül a Sinopharmét Magyarországon is használják. A gyártó azt állítja, hogy a vakcina 79 százalékos hatékonysággal rendelkezik, ám a klinikai kutatások harmadik fázisát összegző eredmények továbbra sem jelentek meg a tudományos lapokban.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

 

hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.