Tech hvg.hu 2021. február. 18. 16:03

Közel 6 milliárd forintból lesz új szuperszámítógépe Magyarországnak

A különleges rendszert meleg vízzel fogják hűteni. Ha elkészült, világviszonylatban a 60. helyet csípheti meg.

Egy év múlva már működhet az új, Komondor nevű szuperszámítógép Magyarországon – mondta a Világgazdaságnak Szijártó Zoltán, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) elnöke.

A fejlesztést két lépcsőben valósítják meg, összköltsége 5,8 milliárd forint lesz. A magas árat azzal indokolta Szijártó, hogy

egy ilyen infrastruktúrát a speciális igényei miatt az erre a célra kialakított adatközpontban szükséges elhelyezni. A számítógép energiaigénye is speciális feltételeket és önálló energiaforrás biztosítását kívánja meg, továbbá az eszköz hűtése meleg vízzel történik, ami szintén további egyedi üzemeltetési megoldásokat kíván.”

Az új szuperszámítógépet a Debreceni Egyetemmel fejlesztik, a kész rendszert pedig az erre a célra kialakított – szintén debreceni – HPC (High Performance Computing) -központban helyezik el. A KIFÜ pillanatnyilag hat szupergépet üzemeltet, amelyek Budapesten, Debrecenben, Miskol­con és Szegeden találhatók.

Hasonló infrastrukturális beruházásra 2015-ben volt példa, akkor duplájára emelkedett a hazai szuper­számítógépes teljesítmény – ezzel Magyarország a világ 308. leggyorsabb szuperszámítógépével büszkélkedhetett. Szijártó Zoltán szerint a mostani toplistát figyelembe véve a Komondor a 60. hely körül helyezkedik majd el.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés