Tech hvg.hu 2021. január. 04. 14:23

Jön a Samsung új terméke, egy érdekes kulcstartó

Úgy fest, hogy az Apple AirTag mintájára a Samsung is elkészíti a maga kis eszközét, amely segít megtalálni az elveszett holmikat. Az új mobiljukkal, a Galaxy S21-el mutathatják be.

Bizonyos híroldalak már biztosra veszik, hogy a jövő héten debütáló Galaxy S21 mellett egy másik eszközt is bemutat majd a Samsung. Ez a termék viszont nem egy telefon, fülhallgató vagy táblagép lesz: a kulcstartóra hasonlító SmartTag (így nevezik az újdonságot) elsősorban arra jó, hogy a fontosabb holmik ne vesszenek el.

A 91mobiles szerint a tajvani Nemzeti Kommunikációs Bizottság (National Communications Commission, NCC) már ellátta tanúsítványával a SmartTaget, amely lehetővé teszi, hogy a kereskedők forgalomba helyezzék azt. A termékről ezzel együtt több – nem hivatalos – fotó is megjelent, az egyiken közelebbről is látni:

91mobiles

A SmartTag ugyanúgy a nem túl biztonságosnak mondott Bluetooth kapcsolaton keresztül kommunikál azzal a készülékkel, amellyel előzőleg párosították. Kulcscsomóval tehát nem lesz használható, ezt ugyanis kimondottan elektronikai eszközökhöz fejlesztették. A kütyü nem sokban tér el az Apple által tervezett AirTagtől, ami szintén bemutatásra vár.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.