Tech hvg.hu 2020. november. 24. 13:08

Kifejezetten gyerekeknek szánt okosóra jelent meg a Telekomnál

A hanghívások mellett GPS-es követést és kamerafunkciókat is kínál a mobil nélkül, önállóan is használható Xplora okosóra. Kifejezetten gyerekeknek szánják.

Az órát kínálatába felvevő Telekom szerint az Xplora X5 Play eSIM névre hallgató készülék egyesíti az okosórák, a mobiltelefonok, a navigációs eszközök és a fitneszkarkötők legfontosabb tulajdonságait. A készülék beágyazott SIM-kártyája (eSIM) révén képes arra, hogy csatlakozzon a mobilhálózathoz, így hívások indítására és fogadására, hangüzenetek, képek, videók küldésére is alkalmas. Ám csak korlátozott körben, a szülő által előre beállított számokra, illetve számokról – hangsúlyozza a Telekom, amely szerint az óra alkalmas annak megvalósítására, hogy a szülők jogos biztonságigénye ne korlátozza túlságosan a gyerekeket.

A szülők saját okostelefonjukra telepített alkalmazásban – cellainformációk, a közelben lévő wifi-hálózatok és műholdjelek segítségével – folyamatosan nyomon tudják követni, hogy merre jár a gyermekük. Az alkalmazásban lehetőség van biztonsági zónák beállítására: ha az órát viselő gyerek be- vagy kilép a zónahatáron, a készülék automatikusan üzenetet küld a szülő telefonjára. Az azonnali segítség funkció a váratlan szituációk megoldását és a vészhelyzetek elhárítását is lehetővé teszi: az SOS-gomb megnyomásával két, előre megadott telefonszámot hív fel.

A lépésszámlálóval és az értesítések fogadását letiltó iskola móddal is rendelkező, por- és vízálló óra üzemidejét a Telekom másfél naposra becsüli.

Az operátor a készülék mellé egy dedikált, Gyerekóra nevű díjcsomagot is bevezetett.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.