Tech hvg.hu 2020. november. 19. 19:03

Csinált egy új alkalmazást a Facebook, sok kreativitás kell hozzá

A Facebook házon belüli kísérletező csapata, az NPE Team (NPE-csapat) E.gg néven adta ki legújabb alkalmazását, amivel képekből, szövegekből és/vagy GIF-ekből készíthetünk kollázsokat.

A Facebook égisze alatt működő NPE-csapat – egyfajta kutató-fejlesztő egység a cégnél – az elmúlt egy évben több alkalmazással is előrukkolt már. 2019 novemberében egy mémkészítő appot adtak ki, majd februárban jött egy olyan, amivel a hobbink során készülő munkákat tudjuk dokumentálni, áprilisban pedig egy újfajta üzenetküldő megjelenéséről szóltak a hírek.

Most egy újabb alkalmazással rukkoltak elő, amit egyelőre csak iPhone-okra és iPadekre lehet letölteni. Ez az E.gg, ami egy kollázskészítő program. A segítségével egyedi tartalmakat állíthatunk elő képek, szövegek és/vagy GIF-ek segítségével. Ez utóbbinál egyébként nagy segítséget jelent, hogy a Facebook tavasszal megvette a Giphy-t.

Facebook

Az elkészített alkotások egyedi hivatkozást kapnak, amit bárhol megoszthatunk, és amin keresztül még azok is láthatják az elkészült művet, akik egyébként nem telepítették az alkalmazást.

Facebook

Az alkalmazásban böngészhetünk is mások kollázsai között – kicsit úgy lehet ezt elképzelni, mint az Instagramot –, és ha találunk egy olyat, ami nekünk tetszik, akkor azt akár fel is használhatjuk a sajátunk készítésekor – természetesen forrásmegjelöléssel.

Jason Toff, a Facebook termékmenedzsere szerint az E.gg az önkifejezés és a kreativitás eszköze lehet. A nyár óta tartó béta tesztelés során sokan útmutatók, rajongói oldalak vagy épp receptek készítéséhez használták. A TechCrunch beszámolója szerint ugyanakkor mindezek mellett sokan arra panaszkodtak, hogy az általuk készített GIF-et a rendszer egész egyszerűen "ellopta", és sehol nem tüntette fel azt, hogy ki annak a készítője.

A Facebook szerint az ilyen hibák a beta tesztelés miatt voltak benne a rendszerben, amelyeket igyekeznek folyamatosan javítani.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.