A Bloomberg információi szerint az Apple még idén három laptopba is beteszi majd saját fejlesztésű processzorát, az Apple Silicont.
Hétfőn egyértelművé vált, hogy az Apple-nek lesz még egy meglepetése az idei évre. A cég a szeptemberi órás, valamint az októberi iPhone-os bemutató után ugyanis egy újabb meghívót küldött ki, amely szerint november 10-én tartják majd a következő bemutatójukat.
A feltételezések szerint a cupertinói cég egy hét múlva rántja majd le a leplet a vállalat első, saját processzorral szerelt számítógépéről. Az Apple nyáron jelentette be az Apple Silicont, a chipet, amivel lecserélnék az Intel processzorait. Akkor arról is beszéltek, hogy az első ilyen számítógépet még az idei évben piacra dobják, így minden valószínűség szerint tényleg erről kerül majd le a lepel november 10-én.
Augusztus végén arról lehetett hallani, hogy a visszahozhatják a 12 colos MacBookot, és abban debütál majd az egység, a Bloombergnek azonban másfajta információja van. A lap arról ír, hogy az Apple egy 13 és egy 16 colos MacBook Prót, valamint 13 colos MacBook Airt mutat majd be a közönségnek, melyek mindegyikében az Apple Silicon dolgozik majd.
A saját processzoros gépek megjelenése nagy lépés lenne az Apple-től. A cég még 2005-ben váltott az Intel lapkáira, ami végül óriási sikert hozott. Az Apple azonban most már azt szeretné, ha nagyobb ráhatása lenne a chip kialakítására, ezzel együtt pedig stabilabbá és erősebbé tudná tenni a saját ökoszisztémáját.
Ha szeretne elsőként értesülni az új MacBookok érkezéséről, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.