Tech hvg.hu 2020. szeptember. 04. 19:03

Kína kilőtt az űrbe egy űrhajót, de semmit sem árulnak el róla

A pekingi állami média szerint az újrahasznosítható űrhajó békés célokat szolgál.

Idén már több pletykát is lehetett hallani arról, hogy Kína egy különleges űrhajót szeretne Föld körüli pályára állítani, eddig azonban túl sok részletet nem lehetett tudni a projektről. Most azonban a távol-keleti ország útnak indította az eszközét.

Igaz, a járműről továbbra sem tudni túlságosan sokat. A kínaiak annyit árultak el, hogy egy újrahasznosítható eszközről van szó, ami jó eséllyel egy űrrepülőgépet jelent. Hogy a tesztelésen kívül mi a pontos célja, az nem ismert, ahogy az sem, meddig fog az űrben keringeni. Annyit árultak csak el: békés célokat szolgál a fejlesztés – számolt be róla a The Verge.

A lap megjegyzi, hogy a különös járműről még csak fotók sem készültek, így a pontos kinézete nem ismert. Andrew Jones, a kínai űrprogram szakértője szerint már több pletykát is lehetett arról hallani, hogy 2020-ban egy űrrepülő kezdi majd meg a küldetését a Föld körül. Mindez összhangban van a kínai törekvésekkel is, az ország ugyanis jó ideje foglalkozik már azzal, hogy ezeket miként lehetne felhasználni. Még 2017-ben a kínai állami média is arról írt, hogy egy űrrepülőgépet építenek, ami képes lenne a repülőgépekhez hasonló módon landolni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.