Az iPhone-ok új operációs rendszere, az iOS 14 egyelőre csak bétaváltozatban létezik, úgy viszont már kipróbálhatják a felhasználók.
Június közepén tartotta meg az Apple a szokásos fejlesztői konferenciáját, ahol mint mindig, úgy ezúttal is az új szoftvereken volt a hangsúly. A cég megmutatta az iPhone-okra érkező iOS 14-et, annak bétaváltozatát pedig a fejlesztők is megkaphatták.
Az azóta eltelt hetekben már kiderült, milyen hasznos funkciókat építettek bele, azt viszont nem lehetett tudni, a felhasználók mikor próbálhatják ki a szoftvert. Most erre is fény derült.
[Bekerül az iPhone-okba egy új funkció, érdekesen lehet majd előhívni]
Az Apple csütörtökön végre kiadta a nagyközönség számára is az iOS 14 bétaváltozatát. A hangsúly ezúttal a bétaverzióban van, ami azt jelenti, hogy a letöltése és telepítése után még lehet, hogy instabil lesz a rendszer, és lesz benne néhány hiba. Aki ennek ellenére mégis úgy dönt, hogy kipróbálja, az mindenképpen mentse le az adatait, nehogy később minden elvesszen.
Jó hír, hogy az iOS 14-et még az iPhone 6s-re és 6s Plusra is fel lehet telepíteni, vagyis nem kell, hogy a legújabb telefon legyen az ember kezében.
[Milyen iPhone-ja van? Ezek a telefonok kapják meg a sok új funkcióval érkező iOS 14-et]
Ahhoz, hogy valaki megkapja az új operációs rendszer bétaváltozatát, először fel kell iratkoznia az Apple Beta Software Programjába. Ha ez megtörtént, már csak a készüléket kell regisztrálni, és már indulhat is a letöltés. Fontos, hogy a szoftvert fokozatosan teszi közzé az Apple, így előfordulhat, hogy valamennyit várni kell rá, mielőtt az ember megkapná.
És még egyszer: mivel nem egy stabil rendszerről van szó, érdemes esetleg egy olyan készülékkel kipróbálni, amit nem használ minden nap az ember, illetve a telepítés előtt az összes adatunkról biztonsági mentést készíteni.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.