Tech MTI 2020. július. 05. 15:44

Bagdadban ismét rakétát lőttek az amerikai követség felé

Az iraki illetékesek ugyanakkor közölték, hogy az újonnan fölszerelt rakétaelhárító akkor is megsemmisítette volna a rakétát, ha az nem téveszt célt.

Ismét rakétát lőttek ki Bagdad szigorúan őrzött zöld zónájára, ahol az amerikai nagykövetség is található, de a rakéta célt tévesztett, egy lakóépületet talált el, ahol egy gyerek megsérült - tudatta vasárnap az iraki hadsereg.

Az amerikai követséget újonnan felszerelt rakétaelhárító rendszer védi, amely valószínűleg megsemmisítette volna a rakétát - közölték iraki illetékesek. Az elmúlt hónapokban főleg síita fegyveresek több rakétával is célba vették az amerikai követséget és az Irakban állomásozó amerikai katonákat.

A rakétát Bagdad Ali al-Száleh nevű negyedéből lőttek ki, és egy tévéállomáshoz közel csapódott egy lakóházba, ahol egy gyerek fejsérüléseket szenvedett. Az iraki hadsereg tájékoztatása szerint Umm al-Azám kerületben sikerült meghiúsítaniuk egy hasonló támadást, amely a Camp Taji kiképzőközpont ellen irányult, ahol amerikai katonák képeznek ki helyi erőket. Márciusban két amerikai és egy brit katona meghalt, mert rakétatámadás érte a támaszpontot.

Az amerikai érdekeltségek elleni támadások január óta szaporodtak meg látványosan, amikor az Egyesült Államok Irakban meggyilkolta az iráni Forradalmi Gárda Kudsz Hadtest nevű különleges egységének vezetőjét.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.