Tech hvg.hu 2020. július. 03. 08:33

Az új orosz szuperfegyverek miatt emelkedhetett meg a radioaktivitás szintje Észak-Európában

Többek szerint az orosz elnök, Vlagyimir Putyin által korábban bemutatott nukleáris fegyverek okozhattak megnövekedett radioaktív sugárzást néhány napja Finnországban és Svédországban.

Hivatalosan továbbra sem tudni, mi miatt ugrott meg a radioaktivitás szintje múlt vasárnap Észak-Európában, de az biztos, hogy történt valami. A szennyezés az érintett tagállamok szerint Nyugat-Oroszország felől érkezett, és azt sem tartják kizártnak, hogy egy ottani atomerőműben keletkezett probléma. Az orosz illetékesek szerint a térségben lévő atomerőművek viszont fennakadás nélkül üzemelnek, balesetről pedig nem érkezett hír.

Az amerikai Forbes szintén beszámolt az ügyről, és egy újabb cikkükben meg is említenek egy érdekességet: az oroszoknak van egy hajója, az Akademik Aleksandrov, amely a jelenség idején úton volt, ráadásul Oroszország éppen azon a részén tartózkodott, ahonnan a szennyezés is érkezhetett.

Még érdekesebb ennél, ha megnézzük, hogy az Aleksandrov mit is csinál a tengeren. Ez ugyanis nem akármilyen jármű, egy új nukleáris fegyver, a Poszeidón nevű vízalatti drón tesztelésében vesz részt. Az eszközt maga Vlagyimir Putyin orosz elnök jelentette be korábban, a Burevestnik névre keresztelt rakétával együtt. Ez utóbbit korlátlan hatótávolságú atomfegyverként jellemezte, megemlítve, hogy még az USA-nak sincs ellenszere rá.

Az északnyugati térségben két orosz atomerőmű üzemel, az egyik a Szentpétervár melletti Leningrád Atomerőmű, a másik a Murmanszktól 150, a finn határtól 100 kilométerre található Kola Atomerőmű. Mindkét létesítményben van olyan blokk, amelyen tervezett karbantartási munkálatokat végeznek jelenleg. A sugárzás feltételezett forrásáról egyébként térkép is készült, ezt az Átfogó Atomcsend-szerződés Szervezetének (CTBTO) vezetője, Lassina Zerbo osztotta meg a Twitteren:

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.