Tech hvg.hu 2020. június. 29. 10:33

Űrséta közben elhagyta a tükrét a NASA egyik űrhajósa

Kisebb baleset történt a Nemzetközi Űrállomás (ISS) környékén: Chris Cassidy űrhajós elejtette a kezében lévő tükröt, amely azóta szemétként kering valahol az űrben.

A Nemzetközi Űrállomás (ISS) körül végzett hétvégi munkálatok közben elejtett egy kis tükröt Chris Cassidy űrhajós – jelentette a NASA. A tárgyat nem tudta visszaszerezni Cassidy, amely így bekerült abba a rengetegbe, amelyet űrszemétnek nevez a szakma. A NASA közleményében jelezte: a tükör nem jelent veszélyt az asztronautákra.

Cassidy az ISS külső akkumulátorainak javítása miatt lépett ki az űrbe, amikor a kis tükör kiesett a kezéből. A The Independent szerint a tükröt általában az űrhajósok csuklójára szerelik, hogy lássák, mi van mögöttük. Az eszköz pár centis és nagyon könnyű. A NASA szerint az űrséta során más incidens nem történt.

Az űrhajósok igen fontos munkát végeznek az ISS körül, ami egyáltalán nem veszélytelen: a kicserélendő akkumulátorok ugyanis nem kicsik, legalább egy méter szélesek és ugyanilyen magasak is. A súlyuk 180 kilogramm körüli. Az akció során hat ilyet cserélnek majd újra, a többit már korábban elvégezték.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.