Tech MTI 2020. június. 18. 20:03

Mesterséges esőt csináltak Indonéziában, hogy megelőzzék az erdőtüzeket

Ezüst-jodiddal szórták meg a felhőket Indonéziában, hogy a száraz évszakban hamarabb csapódjon ki a pára.

Siti Nurbaya indonéz környezetvédelmi miniszter szerint sikerrel előzték meg az erdőtüzeket a mesterséges esők az elmúlt hónapokban Indonéziában. A délkelet-ázsiai országban tavaly a szárazság miatt mintegy 16 ezer négyzetkilométernyi terület égett, főként Szumátra és Borneó szigetén, a tüzek egy részét szándékosan gyújtották, hogy az erdők felégetésével helyet teremtsenek az ültetvényeknek.

"Júniusban általában aggódunk az időjárás alakulása miatt. Most egy kicsit megnyugodtunk, de résen kell lennünk, mivel augusztusban csúcsosodik ki a száraz évszak" – idézte a minisztert a Jakarta Post napilap.

Május elején a szumátrai Riau tartományban kezdtek mesterséges esőket előidézni azzal, hogy repülőgépekről ezüst-jodiddal szórták meg a felhőket, hogy felgyorsítsák a levegő párájának a kicsapódását. Később Borneón folytatták az "esőcsinálást", a műveletek az egész száraz évszakban, szeptemberig tartanak.

Tavaly olyan intenzívek voltak az erdőtüzek, hogy a messzire eljutó füst miatt repülőtereket, iskolákat kellett bezárni, és az ország gazdaságának mintegy 5,2 milliárd dollárnyi kárt okoztak. Sőt a füstfelhők diplomáciai viszályt is okoztak Malajzia és Indonézia között.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.