Tech hvg.hu 2020. június. 03. 12:33

Érdekes vége lett a kísérletnek, amit Trump kirohanása miatt indított egy internetező

Donald Trump egyik, az erőszakra felbujtó tweetjét csupán elrejtette a mikroblog. A felhasználótól, aki ugyanezt a szöveget leközölte, megvonták a publikálás lehetőségét.

Az internetes cégek világában máig az egyik legfelkapottabb téma Donald Trump twitteres ügye. Az elnök azzal vívta ki a mikroblog ellenszenvét, hogy arról írt: a fosztogatókat le fogja lövetni. A Twitteren közölt bejegyzést az oldal elrejtette ugyan, de nem törölték, így aki nagyon akarja, még most is elolvashatja. A szankciót azért kapta Trump, mert az üzemeltetők szerint a szöveg erőszakot hirdetett, ez pedig nem való a Twitterre. (A Facebookon viszont simán elfér.)

Az ügy újabb tanulságát egy névtelen internetezőnek köszönhetjük, aki érdekes kísérletbe fogott: május 29-én elindított egy Twitter-csatornát, ami semmi mást nem csinál, csak azt, hogy duplikálja Trump korábbi bejegyzéseit. Vagyis ő is átveszi/kiírja azokat a mondatokat, amiket az elnök publikál a saját profilján. A másolós Twitter-fiókot SuspendThePres néven indította kitalálója, és rövid időn belül érdekes fejleményről adott hírt:

a profilt 68 órával az első bejegyzések után felfüggesztette a Twitter.

Ez utóbbit főleg annak “köszönhette” a fiók gondozója, hogy ő is átvette a fosztogatókat erőszakkal fenyegető tweetet. Míg azonban az internetezőt keményen szankcionálta a mikroblog (hiszen a felfüggesztés alatt lényegében semmit nem tud csinálni, még új bejegyzést írni vagy lájkolni sem), Trumpot elintézettnek tekintették azáltal, hogy az elnök bejegyzését elrejtették. Tiltást vagy felfüggesztést azonban nem kapott.

A kísérletet összegző Mashable szerint a második csatornát később alapos vizsgálatnak vetette alá a Twitter, és megállapították, hogy az eredeti 68 óráig tartó szigort 12 órára redukálják. A bejegyzés viszont, ami a fosztogatók lelövésével fenyegetett, eltűnt, a mikroblog törölte. A fiók tulajdonosa most folytatja az elnök gondolatainak újraposztolását, mert kíváncsi lett, hogy vajon más esetben is engedékenyebbek-e a Twitternél, ha Donald Trump oszt meg valamit.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.