Az orosz lakosság egyhetede áteshetett már a koronavírus-fertőzésen – állítja egy moszkvai laboratórium, amely több mint 40 ezer embert tesztelt le.
Egészséges és a koronavírus-fertőzésről nem tudó embereket vizsgált meg véletlenszerűen a moszkvai Invitro magánlaboratórium és a főként Moszkvában, illetve az orosz főváros környékén élők körében végzett tesztelés alapján kiderült: a minták alapján úgy tűnik, az emberek 14 százaléka már átesett a fertőzésen és a vérében megtalálhatóak a koronavírus-antitestek.
Moszkva volt az oroszországi Covid-19-járvány fő gócpontja, a több mint 330 ezer fertőzött mintegy fele fővárosi. Moszkvában egyébként mintegy 11 millió ember él. Az Invitro közlése szerint a teszt megbízhatóan működik, 98 százalékban pontosan mutatja ki az antitestet négy héttel a vírussal való találkozás után.
A The Moscow Times emlékeztett arra, hogy a korábbi becslések jóval alacsonyabbra, 2,5 százalékra tették Moszkvában az átfertőződöttség arányát.