Tech hvg.hu 2020. május. 21. 21:43

Mark Zuckerberg meglépi, amit sok cégnél el sem tudnak képzelni a vezetők

Öt-tíz éven belül a Facebook-alkalmazottak fele távmunkában, otthonról fog dolgozni – közölte cégbirodalma legfontosabb platformján a közösségi oldal első embere, Mark Zuckerberg.

A járvány óta gyakorta tart videós beszámolókat Mark Zuckerberg Facebook-főnök, aki csütörtök este rendhagyó céllal jelentkezett be: elmondta, mi lesz a közösségi oldalnál 5-10 év múlva. (Zuckerberg később írásos formában is közreadta mondandóját.)

Azok, akik a birodalom bezárását, esetleg egy új weboldal indítását remélték, csalódottan zárhatták be a böngészőt, Zuckerberg ugyanis másról, a távmunkáról értekezett. Majd pedig közölte, hogy néhány éven belül az alkalmazottainak fele otthonában végzi majd a feladatait,

teljes munkaidőben, állandó jelleggel.

A Facebook-vezér szerint a home office-ban zajló munka ugyanolyan értéket jelent, mint az irodában elvégzett munkaórák. Azt is mondta, hogy sok olyan tehetség van odakint, aki bár szívesen dolgozna nagyvállalati környezetben, viszolyog a költözéstől, vagy rajta kívül álló okok miatt nem tudja ezt megtenni, így inkább nem is pályázik. Zuckerberg szerint ez nem jó, hiszen egy technológiailag fejlett korban, amikor a céges rendszerek többsége távolról is elérhető,

a távmunka sem okozhat gondot.

A csütörtöki bejelentkezésben a cégvezető ígéretet tett rá, hogy növeli a távolról dolgozók arányát, és támogatja, hogy bizonyos munkavállalói a vírushelyzet után is otthonról végezzék feladataikat, ha akarják. (A cég dolgozóinak 95 százaléka dolgozik most házon kívül.)

Zuckerberg abba is hajlandó belemenni, hogy a dolgozók más államba költözzenek, ha úgy hozza az élet, és onnan kapcsolódjanak be a munkába. Ezt azonban minden esetben jelenteniük kell a közvetlen felettesüknek, amire elsősorban az adózási szabályok miatt van szükség.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.