A Charter of Trust kezdeményezés mögött álló vállalatok nyolc ajánlást dolgoztak ki a kiberbiztonság megerősítésére annak érdekében, hogy a munkavállalók éppolyan biztonsági feltételek mellett dolgozhassanak otthonukból, mint az irodában. Az ajánlások a hangvezérlésű eszközök kikapcsolásától kezdve a webkamerák letakarásán át a készülékek magán- és üzleti célú vegyes felhasználásának elkerülésére is kiterjednek.
A koronavírus-járvány nemcsak egészségügyi kockázatot, hanem kiberbiztonsági fenyegetést is jelent számos vállalat és munkavállalóik számára. A fertőzés valószínűségének csökkentése érdekében a munkaerő jelentős része jelenleg távmunkában dolgozik, és a néhány hétig mellőzhetőnek gondolt munkafolyamatokat sem lehet tovább tolni: egyre inkább szükségessé válik, hogy érzékeny adatok is közlekedjenek a vállalati rendszerek és a dolgozók otthonai között.
A Siemens szerint fontos szem előtt tartani, hogy az otthoni informatikai infrastruktúra általában kevésbé biztonságos, mint az irodai – ezt a biztonsági rést pedig a hackerek egyre inkább kihasználják. Továbbá e-mailes csalásokkal is próbálkoznak, hogy előnyt kovácsoljanak a krízishelyzettel kapcsolatos bizonytalanságból. A napokban például egy NAV nevében küldött levéllel próbálják kihasználni a járvány miatt fokozott pénzügyi nehézségekkel küzdő emberek hiszékenységét.
Mások mellett az Airbus, az Allianz, a Cisco, a Dell, a Deutsche Telekom, az IBM és a Siemens, összesen 17 globális nagyvállalat fogott össze még 2018-ban, hogy segítsenek a hackertámadások kivédésében, illetve hogy lehetővé tegyék a vállalatok számára a biztonságos üzletmenet folytonosságának fenntartását.
[Tényleg lassulni fog otthon az internet? Mit tehetek ellene?]
A Charter of Trust kezdeményezés – melynek weboldalán különféle segédanyagok mellett egy komplett tanulmány is letölthető a témáról – tagjai most nyolc ajánlást fogalmaztak meg, hogy felhívják az otthonról dolgozók és munkaadóik figyelmét a kiberbiztonság fokozására.
- Csak a feltétlenül szükséges eszközöket és információkat vigye haza.
- Gondoskodjon otthoni hálózata védelméről, és biztonságos kapcsolatokon keresztül kommunikáljon.
- Minden eszközén tartsa naprakészen a szoftvereket.
- Kapcsolja ki a hangvezérlésű okoseszközöket otthoni munkaállomásán, illetve takarja le a webkamerát, amikor nem használja.
- Kerülje az eszközök magán- és üzleti célú vegyes felhasználását.
- Proaktív módon azonosítson minden résztvevőt az online meetingeken.
- Jelentkezzen ki, ha nem használja a készülékeket, és tárolja biztonságosan azokat.
- Rendkívüli óvatossággal járjon el a gyanús e-mailek vagy csatolmányok esetében, különösen, ha nem ismeri a feladót.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.