Tech MTI 2020. április. 11. 18:03

Egy kötéldarab azt sugallja, hogy a neandervölgyi embernek még a számokról is volt fogalma

Kötelet is készített a neandervölgyi ember, a kutatók közvetlen bizonyítékot találtak a tevékenységre. A lelet alapján úgy tűnik, az ősi emberfélének a számokról is volt némi fogalma.

A bizonyíték kezdetben csak egy fehér foltnak tűnt egy kőszerszám alján, mikroszkópos vizsgálat révén azonban kiderült, hogy egymás köré tekert rostszálakról van szó. A Rhone folyó völgyében, Délkelet-Franciaországban bukkantak, kora mintegy 40-50 ezer évre tehető. A kutatók szerint ez a legrégebbi ismert bizonyíték arra, hogy az ősember tudott kötelet készíteni.

A megtalált kötélmaradvány
C2RMF

A lelet arra utal, hogy a modern ember evolúciós rokonai valamennyire értették a számokat és ismerték a fákat, amelyek a nyersanyagot adták. Ez a legújabb bizonyítéka annak, hogy a neandervölgyiek okosabbak voltak, mint ahogyan azt a modern ember gyakran feltételezi.

Bruce Hardy, az ohiói Gambierben lévő Kenyon College kutatója és munkatársai a Scientific Reports című tudományos folyóiratban mutatták be eredményeiket, melyek  alapján sejthető, hogy a neandervölgyi ember más képességek birtokában is lehetett, készíthetett például táskát, hálót és szövetet.

A neandervölgyi ember által készített kötél maradványa mikroszkóp alatt
M-H. Moncel

A kutatók nem tudják, hogyan használta a kötelet a neandervölgyi ember és hogy vajon eredetileg a rajta lévő kő vágószerszám része volt-e. Elképzelhető, hogy a kő egyszerűen csak ráesett a kötélre, így őrződött meg belőle egy mintegy 6,2 milliméteres darabka, miközben a többi része megsemmisült – mondta Hardy. A kötél fák belső kérgéből készült szálakból áll, szélessége 0,55 milliméter. A neandervölgyiek úgy készítették, hogy három rostszálnyalábot az óra járásával ellentétes irányban összefontak, aztán ezeket az órajárás irányában fonták össze.

[Megdőlt egy tévhit az ősemberről: mégsem volt olyan esetlen, mint eddig hittük]

Hardy szerint ez a készítési folyamat a számok bizonyos szintű értését feltételezi.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos eredményeket is bemutató Facebook-oldalát.