hvg.hu: Több százmillió, talán milliárdnyi ember került különböző szintű elzártságba az elmúlt hetek során, és ez a szám folyamatosan növekszik. Ilyen még nem volt az emberi történelem során. Mit tud mondani a magatartástudomány, léteznek esetleg példák, párhuzamok egy ehhez hasonló „emberkísérletre”?

Tiringer István: Ilyen egész társadalmakat érintő izolációra a modern korban nem volt példa, maximum a középkori pestisjárványok idején lévő karanténokat sorolhatjuk ide – gondoljunk csak a „karanténirodalom” legszebb példájára, Boccaccio Dekameronjára. Kutatások természetesen zajlanak és zajlottak a magány és az izoláció kapcsán, és az elmúlt három évtizedben nyilvánvalóvá vált, hogy ezek hosszú távon jelentős negatív élettani és életmódi hatásokkal járnak. A kirekesztettség által okozott rossz érzés persze mindannyiunk számára nyilvánvaló, ám ma már azt is tudjuk, hogy konkrét fiziológiai következmények járnak ezzel: rengeteg adat támasztja alá, hogy az elzártság és a magány hosszú távon növeli a súlyos megbetegedések és elhalálozás esélyét, néhány vizsgálat szerint olyan mértékben, mintha valaki dohányozna. Itt persze hosszú évekről beszélünk, nem néhány hétről, hónapról.

Gács Boróka: Emellett az izoláció a depresszió kialakulásának egy kockázati tényezője, illetve annak egy tünete, következménye is lehet, így fenntartva egy önmagát erősítő ördögi kört.

hvg.hu: Hogyan kell ezeket a fiziológiai hatásokat elképzelni? A magány megváltoztatja például az agyunk működését?

T. I.: A magányérzés komoly stresszhatással jár, és a kirekesztettség érzésének hatásmechanizmusa nagyon hasonló a testi fájdaloméhoz. Több kutatás is igazolta, hogy idegrendszerünk ugyanazon részei aktiválódnak egy ilyen helyzetben, azaz a fizikai fájdalom és a kirekesztettség miatti lelki fájdalom ugyanúgy zajlik le az agyunkban. Mindez egyfajta önvédelmi reakciót is kivált, épp úgy, mint a konkrét fájdalom esetében: a szervezetünk ezáltal jelzi, hogy a lehető leggyorsabban kerüljünk ki ebből a veszélyt jelentő helyzetéből.

Túry Gergely

hvg.hu: Ami persze most nem igazán lehetséges.

G. B.: A szorongásérzést valóban az a tehetetlenség táplálja, hogy önerőből nem tudunk mit kezdeni ezzel a helyzettel, nem tudjuk megszüntetni. Egy ilyen helyzetben nagyon fontos megkeresni azokat a dolgokat, amelyekben kompetensek vagyunk, amelyek fölött van némi befolyásunk. Ezt támasztják alá a kontroll megélésének idegrendszeri hatásait vizsgáló kutatások is. A fenyegetettség és tehetetlenség érzése a már említett belső fájdalomcsillapító rendszerünket is aktiválja, annak érdekében, hogy az adott helyzetben megvédjen minket az érzelmi fájdalomtól. A krízis lezajlása után viszont ez az analgézia (fájdalomcsillapító hatás) átvált hiperalgéziába, azaz fokozott fájdalomérzékenységre. Az említett kutatások viszont alátámasztották, hogy ezt a folyamatot a kontroll megélése képes neurális szinten is megállítani.

Konkrét példa erre, hogy járvány megjelenésével nyilván nem tudunk mit kezdeni, ám annak terjedésével már igen: azzal aktívan teszünk ellene, ha otthon maradunk. Ha az ilyen dolgokra koncentrálunk, akkor egyrészt a saját szorongásunkat is képesek vagyunk csökkenteni, másrészt másoknak is segíthetünk.

hvg.hu: Bizonyos értelemben az elmúlt években társadalmunk az „önkéntes izoláció” irányába mozdult el, hiszen a folyamatos online jelenlét a társas érintkezések csökkenésével, illetve markáns átalakulásával is járt a fiatalabbak körében. Ennek a nem feltétlenül előnyös folyamatnak lehet valamiféle hatása a jelenlegi helyzetre?

G. B.: Ez a trend most akár jól is jöhet például a tanulás terén, hiszen a fiatalok kompetenciái egyébként is ebben az irányban fejlődnek.

T. I.: Az idősebb generáció számára is motivációt jelenthet mindez, nekem például az édesanyám nemrég kapott egy okostelefont nyolcvanadik születésnapjára, és ez most rendkívül hasznossá vált, hiszen ennek révén láthatjuk egymást. Ő sokat fáradozott azon, hogy kiismerje ennek a kütyünek a használatát, és talán más idős emberek esetében is járható ez az út. A kutatások alapján egyébként például a Facebook-használók több társas támogatásban részesülnek. Tegyük hozzá, hogy arra is vannak tudományos bizonyítékok, hogy az ilyen fajta kapcsolattartás azért kevésbé csökkenti a magány miatti stresszt, mint a személyes találkozások.

Gács Boróka és Tiringer István a skype-os interjú közben

PTE

hvg.hu: A közösségi média emellett kétélű fegyver, hiszen azt is tudjuk, hogy az innen szerzett információk nem egyszer torz képet sugallnak.

G. B.: A pánikkeltő hírek valóban veszélyesek lehetnek, hiszen krízishelyzetben sokkal jobban kutatunk információk után, és sokkal érzékenyebbek is vagyunk a negatív hírekre. Mindez tovább fokozhatja a stresszt, szóval erre is ügyelnünk kell. Érdemes tehát figyelni arra, hogy megbízható és pontos információkból tájékozódjunk, illetve szabályozhatjuk azt is, hogy hányszor és mennyi ideig olvasunk vagy nézünk híreket egy nap.

T. I.: Ráadásul ez mindannyiunk számára új helyzet. Közös tapasztalat szerintem az elmúlt hetekből, hogy nem igazán tudtuk először megítélni a veszély komolyságát: időnként rá kellett rádöbbennünk, hogy alulbecsültük azt, máskor pedig túlságosan is a félelmet keltő hírek hatása alá kerültünk. Ez egy tanulási folyamat, most kezdjük el felfogni a helyzet valóságos mivoltát.

A traumakutatásokból jól ismert az ilyen váratlan, vitálisan fenyegető helyzetek esetében lezajló folyamat. Először fel sem fogjuk, hogy mi történik, aztán képtelenek vagyunk megszabadulni tőle. Némi idő után lehetünk képesek arra, hogy valamilyen módon ezt a korábban elképzelhetetlen dolgot beépítsük a saját életünkbe.

hvg.hu: Említették, hogy bármennyire is hasznos az online társaság, ennek a hatása nem ér fel egy valódi találkozással. Hogyan néz ki mindez élettanilag, mik ennek a konkrét mechanizmusai?

T. I.: Mindannyian jól ismerjük, hogy oldódik a feszültségünk, ha átélhetjük valakinek a közelségét, illetve már az a tudat is csökkentheti a stresszreakciót, ha tudjuk, hogy számíthatunk valakire. Ez mérsékli a stresszhelyzetben megemelkedő vérnyomásunkat és a pulzusunkat, emellett pedig a stresszt mérséklő hormonok termelése indul be. Az utóbbi időszakban sok kutatás irányult az oxitocin nevű hormon hatásának feltárására. Ennek a hormonnak már korábban is ismertük a szülés és a szoptatás során játszott szerepét, ám a friss kutatások szerint minden olyan helyzetben nagy mennyiségben termelődik, amikor átéljük az intimitás kellemes érzését.

[Házilag is termelhet magának boldogsághormonokat – tippek]

G. B.: Az oxitocin emellett stresszhormon is, automatikusan beindul a termelődése, ha megterhelő helyzetekbe kerülünk, és ez szerepet játszik abban, hogy a szervezetünk nemcsak energiákat mozgósít a megküzdésre, hanem ilyenkor keressük mások közelségét és gondoskodunk a fontos kapcsolatainkról. Mintha belénk lenne kódolva ez a szociális stresszválasz.

hvg.hu: Eddig az elszigeteltségről és a magányról beszéltünk, de ez csak az egyik oldal, hiszen ugyanilyen fontos az összezártság jelensége is. Mit lehet tudni ennek a hatásairól?

T. I.: Itt nagyon fontos a kapcsolatok minősége. Adatok sora igazolja, hogy egy alapvetően problémás kapcsolat esetében a folyamatos közelség hosszú távon jelentős stresszhatást vált ki, és hogy a nők különösen érzékenyek erre a tartós kapcsolati stresszre. Hosszú távon mindez növeli a depresszió, a 2-es típusú cukorbetegség, szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát.

G. B.: Ehhez fontos hozzátenni, hogy egy ilyen rendkívüli helyzetben egy egyébként jó kapcsolatban is természetesek a súrlódások. Ezt fontos tudatosítani magunkban és kommunikálni a másik felé. Meg kell adni a másiknak a saját „én-idejét”, közösen kell strukturálni a napunkat.

MTI/EPA-EFE/Cabalar

hvg.hu: Vannak erre már jól bevált gyakorlatok?

G. B.: A rutin és a közös tervezés jótékony hatását bizonyítékok is alátámasztják. Veszélyhelyzetben, szorongás idején hajlamosak vagyunk arra, hogy a múlton és a jövőn rágódjunk, és a rutin segíthet minket a jelenben maradni, és megakadályozza, hogy a negatív érzelmek a másik félen csapódjanak le.

T. I.: Lehetnek rosszul elsülő helyzetek. Ilyenkor nagyon sok múlik azon, hogy hogyan tudjuk ezeket közösen feldolgozni. Ha nagyon feszültek vagyunk, sokkal kevésbé vagyunk képesek a másik megértésére. Mentalizációs képességnek hívjuk a másik emberek szándékainak, érzéseinek a megértését, és ez a képességünk szorosan összefügg a stressz szintjével, ezért is fontos egy feszült helyzetben teret engedni a másiknak, kicsit visszavonulni és lehiggadva átgondolni a helyzetet.

G. B.: Igen, az empátia kulcsfontosságú ezekben az időkben. Azzal, ha meg akarjuk érteni a másikat, nem csak azt érjük el, hogy társunk nyitottabban és őszintébben fog felénk viszonyulni, de esélyt adunk magunknak arra is, hogy változtassunk a perspektívánkon.

Fontos tehát, hogy csak a saját érzéseinket osszuk meg a másikkal és ne ítélkezzünk felette, mivel ugyanazt a helyzetet a legtöbbször egészen különbözően éljük meg.

hvg.hu: Pár évvel ezelőtt óriási derültséget váltott ki az a videó, amikor a BBC-nek épp az Észak-Korea nukleáris fenyegetésértől élő videóinterjút adó szakértő irodájába hirtelen besorjáztak a kisgyerekei, majd bevetődött utánuk az anyuka is. Hasonló helyzetet most több százezren élhetnek át Magyarországon is az otthoni munka következtében. Mit lehet tenni ilyenkor?

G. B.: A saját tapasztalatomból kiindulva fontos lehet a gyerekeknek a saját nyelvükön elmondani, hogy mi történik, miért nem tud találkozni például a nagyszülőkkel. Fontos emellett megőrizni a rutint. A gyerekek biztonságérzete is megrendül ilyenkor, és a megszokott tevékenységek megőrzése ilyenkor különösen fontos lehet. Mindez persze most egyáltalán nem egyszerű, engedményeket kell tenni, de azt is fontos a fejünkben tartani, hogy ők is rengeteg közösségi élménytől esnek el.

T. I.: Sok esetben itt inkább mennyiségi változásról van szó, hiszen a távmunka, és azzal járó kihívások – a személyes tér és a munkatér különválasztása, valamiféle rendszer kialakítása a magánélet és a munka között – már jó ideje ismertek, és különböző módokon próbáljuk ezt kezelni. A tanárok hiánya viszont újdonság, hiszen ők most távolról próbálják kézben tartani a gyerekek oktatását. A szülőknek valamennyire pedagógusként is kell viselkednie, ami változó mértékben működik. A tanároknak és az iskoláknak fontos szerepe lesz majd abban, hogy a szülőket támogassák a hatékony tanulás ösztönzésében, például online szülői értekezletek formájában.

AFP / Andy Buchanan

G. B.: A szülői és a pedagógusi szerep keveredése ráadásul szerepkonfliktust is okozhat, nehéz eldönteni, hogy épp mi vagyunk: a tanár vagy a szerető szülő. Ennek persze lehet pozitív hozadéka is: új gyakorlatokat kell kialakítani, és lehet, hogy ezek aztán szélesebb körben is használhatóak lesznek. Főleg az elején fontos a dicséret, hiszen a gyerekek is elvesztették a biztos mintákat, keresik a helyüket ebben a szituációban, nem lenne szerencsés dolog azért büntetni őket, ha eleinte bizonytalanok, és nem teljesítenek jól.

hvg.hu: A jelenlegi helyzet nyilván példa nélküli, és abban is közmegegyezés van, hogy a világ jelentősen megváltozik ennek hatására. Ezzel együtt válságból akadt világszerte akár a közelmúltban is. Mit mondanak a kutatások ezek hosszútávú pszichés hatásairól?

G. B: Az egyének szintjén sok kutatás irányult az úgynevezett poszttraumás növekedésre, fejlődésre, amikor egy átélt válság hatására az egyén pozitív pszichés változáson esik keresztül. Ezek egyetértenek abban, hogy azok képesek erre a fejlődésre akár egyéni, akár társadalmi szinten, akik nem fojtják el a trauma és a válság hatására kialakuló negatív érzéseket, hanem megélik ezeket, és emellett képesek átértelmezni, átkeretezni a helyzetet, meglátni benne, hogy hogyan lehet arra kihívásként tekinteni, és mit lehet belőle tanulni. Ne felejtsük el, hogy minden krízis önmagában egy lehetőség is a fejlődésre, még akkor is, ha eleinte nem ezt érezzük.

T. I: A jelenlegi helyzet abból a szempontból is példa nélküli, hogy a mostani izolációban minden korábbinál jobban közösségként kell viselkednünk, és a közösséghez tartozás érzése is megerősödik, magam is tapasztalom, hogy ismeretlen emberek, véletlenszerű találkozásakor is jó eséllyel alakulnak ki beszélgetések. Rövid távon tehát nem gondolom, hogy ennek a kényszerű magánynak annyira romboló mentális és fizikális hatása lenne. Emellett mindez tanulási folyamat is. Elvben eddig is tudtuk annak a kockázatát, hogy a globalizált világban egy korábban ismeretlen fertőző betegség rövid időn belül világméretű járványt okozhat, erről viszont most első kézből származó tapasztalatokat szerzünk. Érdekes, hogy jelen állás szerint a kollektivista társadalmak sikeresebbek ezen a téren, mint az individualisták. Mindez persze nem dönti el annak kérdését, hogy melyik társadalmi modell a jobb, de érdemes elraktározni ezt a tapasztalatot.

G. B: Annak is komoly szakirodalma van, hogy a válságok milyen rövid és hosszú távú hatásokat gyakorolnak a viselkedésünkre, és itt sem csak negatív következményekkel kell számolni. Épp az egymásra utaltság és a kialakítandó új megküzdési stratégiák miatt mind egyéni, mind közösségi szinten fejlődésre is lehetőség nyílik, azaz egy olyan forgatókönyv is elképzelhető, hogy ebből a helyzetből legalábbis ebből a szempontból jól jövünk ki. Emellett alapvető ösztönünk, hogy keressük egymás társaságát, a személyes kontaktust, így törekedni fogunk a kapcsolódásra.