Tech hvg.hu 2020. március. 06. 20:03

Salátát termesztett az űrben a NASA, most kiderült a növényről egy fontos dolog

A NASA 2014 és 2016 között termesztett piros fejes salátát a Nemzetközi Űrállomáson mesterséges, de a földire hasonlító körülmények között. Kiderült, a növény nemcsak finom lett.

Ahhoz, hogy az emberiség más égitesten is meg tudja vetni a lábát – legyen szó akár a Holdra épített bázisról vagy a marsi kolóniáról – a legfontosabb, hogy az űrhajósok élelmiszer-ellátása folyamatos legyen. A Nemzetközi Űrállomásra már el tudjuk juttatni az utánpótlást, a Hold esetében ez talán sikerülne, ám a Mars esetében ez hónapokat venne igénybe, így a "szállítmányozás" nem tűnik élhető megoldásnak.

A tudósok éppen ezért egy ideje már azon ötletelnek, hogyan lehetne megoldani, hogy az asztronauták a világűrben, menet közben termeljék meg a számukra szükséges élelmet. Az eddigi leglátványosabb kísérletet ezen a téren a kínaiak végezték el: nem sokkal azután, hogy a Csang'o-4 szonda megérkezett a Holdra, a Kínai Űrkutatási Hivatal egy fotót közölt arról, hogy a leszállóegység dobozába rejtett magok kikeltek.

MTI / EPA

Néhány hónappal később a holland kutatók számolhattak be egy komoly sikerről. A tudósok tíz különféle növényt termesztettek a NASA által kifejlesztett, a Hold és a Mars talajára hasonlító "földben": kerti zsázsát, rukkolát, paradicsomot, retket, zabot, quinoát, spenótot, snidlinget, babot és póréhagymát – a spenót kivételével pedig mindegyik ehető termést hozott.

Hasonló kísérletet már a NASA is végzett, de ők a világűrben kezdtek kertészkedni. A kutatók 2014 és 2016 között a Nemzetközi Űrállomáson piros fejes salátát termesztettek olyan mesterségesen létrehozott körülmények között, amilyen a földi változatot is körülvette. Az már korábban kiderült, hogy ízre szinte nincs eltérés a kettő között, most viszont az is, hogy a bennük lévő tápanyagok szintje is alig tér el egymástól – számolt be róla az Engadget.

NASA

A kettő közti legnagyobb különbség, hogy a Nemzetközi Űrállomáson termesztett salátán több volt a mikroorganizmus, de ez a tudósok szerint csak a speciális környezetnek köszönhető. Ugyanakkor megjegyezték: egyik sem veszélyes az emberre nézve, tehát nem olyanok, mint például a szalmonella vagy a kólibaktérium.

NASA
NASA

Mindez nagyon fontos eredmény, ennek fényében ugyanis nemcsak az űrállomásra érkező élelmiszer mennyiségét lehetne csökkenteni, de a Holdon való létet, vagy a marsi küldetéseket is egyszerűbbé tenné. Arról nem is beszélve, hogy a tudósok szerint pszichológiai szempontból is jó hatása lenne az űrhajósokra a a világűrben a növénytermesztésnek, ráadásul mivel oxigént termelnek, bizonyos helyzetekben akár életmentő is lehet a jelenlétük.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?