A korábban nagyteljesítményű számítógépeivel ismertté vált amerikai Honeywell azt ígéri, a következő hónapokban egy olyan kvantumszámítógépet mutat majd be, amely kétszer erősebb a jelenlegi legerősebbnél.
Amikor az elmúlt év végéhez közeledve azt gondoltuk, hogy már semmilyen komoly technológiai újdonság nem kerül elő az évtized végéig, akkor jött a Google, és ráborította a kétkedőkre az asztalt. Kiderült, a cég mérnökeinek sikerült olyan 53 qubites (kvantumbites) kvantumszámítógépet építeniük, amely elérte a kvantumfölényt. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy olyan feladatot sikerült 3 perc alatt megoldania a gépnek, amelyhez a jelenlegi leggyorsabb szuperszámítógépnek több mint 10 ezer évre lenne szüksége.
[Holnaptól borul a fél világ? Mit jelent a kvantumfölény, mire számíthatunk ezután?]
Ezt a teljesítményt a világon elsőként sikerült összehozniuk, pedig mások is azon dolgoznak, hogy működő és használható kvantumszámítógépet építsenek – elég csak az Amazonra vagy az IBM-re gondolni. Most viszont egy újabb kihívó is feltűnt a színen, és nem kevesebbet állít, mint hogy a világ legerősebb ilyen eszközét sikerült megépíteniük.
Az amerikai Honeywell azt mondja, a következő három hónapban egy olyan kvantumszámítógépet fog bemutatni, amely kétszer erősebb, mint a jelenlegi legerősebb ilyen eszköz.
A merész kijelentéshez érdemes egy dolgot hozzátenni: a cégek a kvantumszámítógépek erejét a qubitek számában mérik. A Protocol szerint viszont a Honeywell nem kvantumbitekben, hanem kvantummennyiségben (Quantum Volume) számol. A kvantummennyiség az IBM meghatározása szerint a qubitek száma mellett az eszköz több más paraméterét is magába foglalja, és ezek alapján határozza meg a gép erejét. Minél nagyobb a kvantummennyiség, annál összetettebb feladatokat lehet elvégeztetni vele.
A Honeywell azt állítja, az általa fejlesztett készülék legalább 64 kvantummennyiségű lesz. Csak összehasonlításként: az IBM nemrég egy 28 qubites rendszert készített, aminél ugyanez az érték 32.
Hogy pontosan mire képes a cég kvantumszámítógépe, egyelőre nem tudni, legfeljebb csak találgatni lehet – egészen addig, amíg nem árul el róla több részletet. Az viszont már biztos, hogy a Microsoft megállapodást kötött a vállalattal, amely értelmében az Azure-ügyfelek hozzáférhetnek a Honeywell gépéhez.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.