Tech hvg.hu 2020. január. 24. 11:03

Törli az EA a Play áruházból és az App Store-ból a Tetris játékait, itt egy remek alternatíva helyettük

Az Electronic Arts korábban kizárólagos jogot birtokolt a Tetris játékokra, ám az nemrég lejárt. Úgy tűnik, nem akarták meghosszabbítani.

Az Electronic Arts nevét hallva a legtöbbeknek minden bizonnyal a FIFA-sorozat, a The Sims, a Battlefield-sorozat és a különböző sportjátékok ugranak be elsőre, a cég azonban más játékokat is fejlesztett. Elkészítette például a legendás Tetris különböző változatait is, ám ezeknek most mind búcsút kell intenünk.

Az EA közleményben jelentette be, hogy a Google Play áruházából már ki is vették a Tetris 2011 és a Tetris Blitz nevű androidos játékokat, az Apple App Store-ból pedig április 21-én tűnik majd el a fenti két applikáció, valamint a Tetris Premium is.

Electronic Arts

Bár a cég nem indokolta meg a döntését, az Engadget szerint a játékokra vonatkozó licence miatt visszakozhattak. Bár az EA-nek korábban exkluzív jogai voltak a játékra, ez a jog egy ideje már lejárt, és a jelek szerint nem is szeretnék azt megújítani. Aki használja az appokat, az április 21-ig fog még tudni játszani velük.

Aki pedig április 21-e után is szeretne egy jót tetriszezni, annak a N3twork nevű cég fejlesztését ajánljuk a figyelmébe, amit androidos eszközökre, valamint iPhone-ra és iPadre is le lehet tölteni.

A játék alapjaiban semmiben sem tér el a klasszikus Tetristől, de természetesen új kinézetet kapott. A játékhoz többféle stílust is választhatunk, a játékmenet pedig nem túl bonyolult: a kijelzőn balra-jobbra húzva koordinálhatjuk az elemeket, egy-egy tapintással pedig forgathatjuk őket. Amennyiben szeretnénk, hogy gyorsabban a helyükre kerüljenek, lefelé kell húzi a kijelzőn az ujjunkat.

hvg.hu

A Tetrisbe tettek reklámokat is, ám ha szeretnénk reklámmentessé tenni, 1790 forintot kell fizetnünk azért a verzióért.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. március. 24. 06:30

Sokáig keresgélt a kormány, amíg megtalálta Kőnig doktort, hogy bemutathassa, milyen jól működik az egészségügy

Úgy tudjuk, több egészségügyi és orvos influenszert is megkereshetett a kormány az elmúlt időszakban, hogy miniszterelnöki megbízottat találjon „a betegtájékoztatás és a betegelégedettség fejlesztéséért”. A megbízást végül sokak meglepetésére a szakmában elismert, a politikától magát tudatosan távol tartó gyermeksebész, Kőnig Róbert vállalta el. A feladat azonban nem várt kihívásokat tartogathat a számára saját szakmájában és a politikai életben is.