Meghatározó dátumként véste be magát december 3. a Sony naptárába. Ezen a napon jelent meg a japán óriás egyik legsikeresebb terméke, a PlayStation játékkonzol, amely kalandos életutat járt be.
Nincs olyan játékos, aki ne hallott volna a Sony játékgépéről, a PlayStationről, amely éppen 25 éve került piacra: a legendás konzol első változata 1994. december 3-án jelent meg a boltok polcain. A konzol meghatározó a japán gyártó életében, hiszen annak hála kóstolhatott bele valami újba: a játékvilágba.
Az eredeti PlayStationből egyetlen nap alatt 100 ezer példányt értékesítettek Japánban, majd a világszerte zajló kampány révén több mint 100 milliót adott el belőle a Sony életpályája során.
A gép eredetileg a Nintendo-Sony együttműködésből született volna, a terméket pedig Play Stationnek nevezték – így, különírva. A Nintendo akkoriban a videojátékos világ éllovasának számított. Hogy új konzoljuk valóban ütős legyen, CD-meghajtóval akarták felszerelni az eszközt. (A készüléket SNES-CD-nek is nevezték.)
[25 év után elárulta a Sony, mit jelent a PlayStation egyik gombja]
A készüléket az 1991-es CES elektronikai szakkiállításon még így is mutatták be, ám egy nappal később a Nintendo jelezte: szakít a Sonyval, és a holland Philipsszel dolgoznak tovább, amit a másik játékos cég azzal indokolt, hogy nem találta megfelelőnek a szerződés a bevételek megoszlásával foglalkozó pontját.
A döntés értelmében a Play Station mint márkanévnek befellegzett, de a Sony nem hagyta annyiban: egy rövid jogi procedúra végén PlayStationre változtatták az első elnevezést, ügyesen gondoskodva arról, hogy a Nintendo véletlenül se tudjon lecsapni rá.
A következő akadályt a játékok elkészítése jelentette, a Sony ugyanis nem rendelkezett sem tapasztalattal, sem kapcsolatokkal, hogy a konzolt tartalommal lehessen megtölteni. A megoldást a nagy fejlesztőcégekkel kötött partneri együttműködések, valamint a Psygnosis nevű stúdió felvásárlása jelentették.
A Forbes visszaemlékezéséből azt is tudni, hogy a Sony gyakorlatilag mindent bevetett, hogy hírnevet szerezzen termékének. Még Michael Jackson popénekes is játszott vele az 1995-ös E3 játékszakmai konferencián, aminek hála felhasználók százait kezdte érdekelni a szürke, fedeles masina.
A Sony a Segának is bevitt egy kegyelemdöfést a PlayStationnel. A Sega az 1995-ös E3-ra magával vitte Saturn nevű készülékét, amelyet 399 dollárt kínáltak. A rivális Sony rögtön utánuk lépett színpadra, ugyancsak egy dolog miatt, hogy közöljék a PS árát. A fejlesztői csapat akkori vezetője, Steve Race nem beszélt sokat, a lényegre szorítkozott: a PlayStation 299 dollárba fog kerülni. Ezután levonult a színpadról. A többi pedig, ahogy mondani szokás,
már történelem.
A Playstation időközben világrekorder is lett, miután a konzolcsalád eszközei (minden eddig megjelent gépet beleszámítva) több mint 450 millió példányban találtak gazdára. A Guinness-rekordot Tokióban ünnepelte a cég, ahol a PlayStation kitalálója, Ken Kutaragi is jelen volt.
We're thrilled to be certified as the best-selling home video game console brand ever, with over 450 million units sold across the original PlayStation, PS2, PS3, and PS4 as of Nov. 7 according to @GWR.
— PlayStation (@PlayStation) 2019. december 3.
And it's all thanks to you ������ pic.twitter.com/maO0TOVqs2
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.