Szép lassan összeáll a kép, milyen lesz majd a Samsung 2020 tavaszán érkező új csúcsmobilja.
Az elmúlt hónapokban számtalan pletyka indult útnak arról, milyen okostelefonokra számíthatunk 2020 elején a Samsungtól. A legutóbb már azt is láthattuk, milyen kamerarendszer kerül majd a Galaxy S11 hátoldalára, de volt már szó többek között
- a 108 megapixeles szenzorról,
- az olcsóbb S11-verzió akkumulátoráról,
- a memóriáról és
- a processzorról is.
Most ez utóbbiról szivárgott ki egy újabb információ, pontosabban arról, mennyire lesz ütőképes telefon a széria legerősebbnek ígérkező változata, a Galaxy S11+.
Az SM-G986 kódjelű telefon a várakozások szerint a Samsung Exynos 9830-as processzorát – illetve néhány régióban a Snapdragon 965-ös chipjét – kaphatja meg. A kínai közösségi oldalra, a Weibóra felkerült Geekbench-adatok szerint a 12 GB RAM-mal szerelt változatot tesztelték – de lesz majd belőle egy 8 GB-os verzió is.
A lefuttatott teszt szerint az egymagos műveleteknél 427, míg a többmagos műveleteknél 2326 pontot kapott a készülék.
Érdekesség, hogy a 427 pont kevesebb, mint amit a korábbi, Exynos 9825-ös processzor teljesítményére kapott a Samsung, ami arra utal, hogy vagy a hardver, vagy a szoftver befejezetlen állapotban volt a teszt idején. Ami három hónappal a bemutató várt időpontja előtt azért még nem lenne meglepő.
Ha szeretne elsőként értesülni a Galaxy S11 érkezéséről, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.