Fontos teszteredmény született: ember 60%, mesterséges intelligencia 1%
A jelek szerint a mesterséges intelligencia még közel sem annyira intelligens, mint amilyennek gondolják az emberek. Főleg akkor nem, ha alacsony költséggel kell dolgoznia.
A jelek szerint a mesterséges intelligencia még közel sem annyira intelligens, mint amilyennek gondolják az emberek. Főleg akkor nem, ha alacsony költséggel kell dolgoznia.
Játsszon a mesterséges intelligencia – no persze ne azért, hogy szórakozzon, hanem hogy megmutassa, mire képes. Amerikai kutatók tesztelő eszköze ezúttal a Nintendo közkedvelt Super Mario Bros. játéka volt.
Megszokhattuk már az elmúlt években, hogy a legújabb iPhone-okba kerülő chipek felülmúlják teljesítményükben az androidos csúcstelefonokban bizonyító MediaTek és Qualcomm áramköröket. Most viszont úgy tűnik, hogy változhat ez a helyzet.
Azért nem mondható mindennaposnak, hogy egy márka tabletje gyorsabb, mint ugyanannak a márkának az ugyancsak aktuális csúcslaptopja. Úgy tűnik, az Apple esetében ez sem kizárt, legalábbis az első benchmarkok eredményeiből ítélve.
Egy iparági csoport által megfogalmazott vádak súlyosak: az Intel fordítóprogramja (compilere) tisztességtelen optimalizálásokat vetett be, hogy nagyobbnak tűnjön egyes CPU-k teljesítménye.
Bár a híradások zömmel a csúcskategóriás telefonokról szólnak, azért az okostelefonok világa ennél jóval sokoldalúbb, és a középkategóriában is van jó pár figyelemre méltó androidos modell. Például azok, amelyeket az AnTuTu listája a legjobbak közé sorolt a minap kiadott listáján.
Idén ugyan nem került Samsung lapkakészlet a gyártó S sorozatú csúcstelefonjaiba, de senki se gondolja, hogy ez feladást jelent. Ráadásul a következő, Exynos 2400 chip első kiszivárgott eredményei igazán lenyűgözők. Igaz, azt még nem tudni, hogy teljesít majd a nagy vetélytárs, a Qualcomm Snapdragon 8 Gen 3, hiszen ez az áramkör csak az év vége felé jelenik meg.
Komoly teljesítménynövekedésre számíthatunk az idei iPhone 15 Pro telefonokon a tavalyi Pro modellekhez képest, ha igaznak bizonyulnak a most kiszivárogtatott benchmark pontszámok az új eszközöket hajtó A17 Bionic lapkakészletről.
Az alábbi videó készítője arra volt kíváncsi, hogyan hat az iPhone akkumulátoros üzemidejére a legújabb iOS-frissítés, az iOS 16.1 futtatása.
Meglátogatta a Geekbenchet a jövő év egyik meghatározó csúcstelefonja, a Samsung Galaxy S23 család legerősebb tagja, a Galaxy S23 Ultra. A pontszámokat nézve úgy tűnik, nem fog csalódást okozni.
Az Apple vadonatúj A16 Bionic chipjének korai Geekbench eredményeitől nem vágta hanyatt magát a világ, azonban az újabb mérések már biztatóbbnak bizonyultak.
A napokban bejelentett iPhone 14 család két modellje fejlettebb lapkát kapott, mint a másik kettő. Ez utóbbiak kénytelenek voltak beérni a tavalyi chippel, de persze így sem jártak rosszul. De vajon mennyivel erősebb az új, A16 Bionic chip a vetélytársaknál?