Valószínűleg nemcsak fogyasztói, hanem zeneipari oldalon is komoly viták folynak arról, hogy milyen lehet egy jó dal. A kérdés nem pusztán filozófiai, hiszen minél népszerűbb(=jobb) egy dal, annál több pénzt hozhat a konyhára. Éppen ezért a lipcsei Max Planck Intézet szakemberei fogták magukat, és az amerikai Billboard slágerlistán szereplő klasszikus popsikerek több tízezernyi akkordhangzását elemezték ki statisztikai módszerek segítségével.

A kutatócsoport vezetője, Vincent Cheung szerint az adatok segítséget jelenthetnek a dalszerzőknek a következő nagy sikerek megalkotásában. "Bámulatos, hogy az emberek örömüket lelhetik egy zenedarabban csak attól függően, hogy a hangok miként vannak sorrendbe állítva" – mondta a kutató.

[Hangszerek, melyekkel csökkenthető a fájdalom vagy karban tartható az elme]

A Current Biology című lapban megjelent tanulmány készítői kiválasztottak 745 Billboard-popklasszikust az 1958 és 1991 közötti időszakból, köztük a The Beatles Ob-La-Di, Ob-La-Da című dalát, a UB40 Red Red Wine és az ABBA Knowing Me, Knowing You című slágerét.

Ezután egy gépi tanulási modell segítségével matematikailag meghatározták a változékonyság és a meglepetés mértékét 80 ezer, egymáshoz hasonlatos hangsorban. Ezután lejátszottak egy kis szakaszt mintegy 80 tesztalanynak, akiknek agyáról eközben funkcionális mágneses rezonanciatomográffal (fMRI) készítettek felvételek.

Cheung elmondta, azért döntöttek úgy, hogy a zenét csak hangokra csupaszítják le, mert a dallam és a szöveg az adott dalokhoz kapcsolódó asszociációkat ébreszthetne a hallgatóban, ami megmásíthatja az eredményeket.

A tudósok arra jutottak, hogy ha a tesztalanyok viszonylag biztosak lehettek abban, milyen hang lesz a következő, sokkal élvezetesebbnek tartották, ha ehelyett meglepték őket.

Fordított esetben, ha az egyének bizonytalanok voltak abban, mi következik, élvezetesebbnek tartották, ha a következő hang nem okozott meglepetést.

A kutatócsapat összegzése szerint

a siker titka a változékonyság és a meglepetés megfelelő kombinációjában rejlik.

Korábbi kutatásokkal ellentétben a szakértők arra jutottak, hogy az agy jutalmazási központja (nucleus accumbens) csak a bizonytalanságra reflektált.

A tudósok szerint a dalszerzők ösztönösen tudják, hogy a kiszámíthatóság nagy szerepet játszik abban, mennyi élvezetet kap a hallgató a daltól, de a közvetlen kapcsolat eddig zavaros volt.

Cheung szerint érdekes lenne megvizsgálni, hogy az eredmények más műfajok, például a dzsessz vagy más kultúrák hagyományos zenéje, például afrikai és kínai melódiák esetében is megállják-e a helyüket.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.