Tech hvg.hu 2019. október. 17. 18:03

A Samsung is bepréselte a képernyőbe a kamerát, indulhat a gyártásba az első ilyen telefonjuk

A jelen állás szerint a 2020-as év is a kamerás újdonságokról szól majd az okostelefonoknál, ezúttal azonban a szelfikamera lesz majd a fókuszban.

Az elmúlt évek okostelefonos fejlesztéseit látva várható volt, hogy előbb-utóbb a szelfikamera is olyan lesz, mint az ujjlenyomat-olvasó: beteszik a kijelző alá. Bár a technológián még javában dolgoznak, a nyár kellős közepén az Oppo, majd a Xiaomi is előállt egy-egy olyan "előzetessel", ami már azt mutatja, közel járnak ahhoz, hogy végtermék legyen belőle. Sőt, az Oppo nem sokkal később be is mutatta a világ első ilyen mobilját.

Az Oppo megoldása
Oppo

Július elején már arról is lehetett hallani, hogy a Huawei is ebbe az irányba indult el, igaz, ők kicsit másként képzelik el a dolgot, mint a versenytársak. És most itt egy újabb cég, ami hasonló irányba gondolkodik: a Samsung.

A dél-koreai The Elec alapján a GSMArena azt írja, a legnagyobb androidos mobilcég sikeresen kifejlesztette a kijelző alá rejtett szelfikamerát, így ebben a hónapban már gyártásba is küldhetik a terméket. Ha minden jól megy, akkor havonta 30 ezer egységet gyártanak majd le belőle, ami egy jövőre érkező mobilba kerül majd bele. Hogy melyikbe, az még kérdéses, ilyen tempóval ugyanis valószínűleg nem a Galaxy S11-ről, és nem is a Galaxy Fold 2-ről van szó.

A beszámoló szerint a Samsung egy dologgal még mindig küzd: az átlátszó OLED-panel torzítja a beérkező fényt, ami rontja a kép minőségét. Ezt egyrészt fizikai megoldással (minél átlátszóbb kijelző), másrészt pedig szoftveres megoldással akarják kiküszöbölni. Utóbbi egy olyan algoritmus takar, ami segít kijavítani a torzításokat.

Ha kíváncsi a fejleményekre, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.