Tech hvg.hu 2019. augusztus. 05. 18:03

Felrobbant az internet egy matekfeladat miatt, ezrek próbálják megoldani

Egy látszólag egyszerű matekfeladvány igazi kommentháborút indított az interneten, mert többek saját igazukhoz ragaszkodnak.

Az internet gyakran lesz egy-egy konkrét témával kapcsolatos vita felülete, és néhány napja a Twitter örökölte meg ezt a "szerepet". Történt ugyanis, hogy egy matematikai feladvány előbb százak, majd ezrek hozzászólását váltotta ki, és végül egész hosszú eszmecsere kerekedett belőle. Ami azóta is tart.

A feladvány érdekessége, hogy látszólag egyszerű példáról van szó, íme:

Mint tehát fent látható, az egyenlet semmi különlegeset nem tartalmaz: van egy kis összeadás, szorzás, osztás, egy-egy zárójel és persze a számok. Ráadásul nem is nagy számokról van szó, hiszen egy nyolcas és néhány kettes szerepel benne. Vagyis még nem is tűnik annyira ijesztőnek a művelet.

Ennek ellenére még most is tucatjával bővül az eredeti poszthoz tartozó hozzászólások száma, többen ugyanis ahhoz ragaszkodnak, hogy a megoldás 1, másoknál viszont 16 jött ki. Az ok nem a számolással kapcsolatos készségek hiányánál keresendő, másról van szó: eltérő megközelítések vannak, melyik műveleti jel élvez elsőbbséget a másik előtt, így sokan más utat követnek.

Íme néhány megoldás a rengeteg közül:

Hogy a vitát könnyebb legyen eldönteni, a Popular Mechanics egy egyetemi docensre bízta a dolgot, aki rögtön le is vezette, hogy a megoldás 16. Rhett Allain azonban úgy véli, a feladat nem tekinthető "rendes" matematikai egyenletnek, a példa ugyanis olyan, mint a jól ismert "milyen színű ez a ruha?" kérdés. Ami többek szerint kék-fekete, mások szerint viszont arany-fehér.

Legutóbb a százalékszámítás kapcsán pattant ki hasonló reakciót generáló bejegyzés a Twitteren, ez azonban más miatt érdekes.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.