Tech MTI 2019. július. 23. 07:48

Apostolok falvának maradványait találhatták meg régészek

Péter és András apostol falvának, Bétszaidának, pontosabban az ott épült apostolok templomának romjaira lelhettek izraeli és amerikai régészek.

Izraeli régészek úgy vélik, megtalálták az újszövetségi Bétszaidát, Péter és András apostol falvát – jelentette a Háárec című újság honlapja. A régészek úgy gondolják, hogy az Apostolok templomára bukkantak, amely a keresztény hagyomány szerint Jézus két apostolának, Péternek és Andrásnak a háza fölé épült Bétszaida egykori halászfaluban, a Kinneret-tó északi partvidékénél.

Az észak-izraeli Kinneret Főiskola és a New York-i Nyack College közös ásatásán talált leletek alapján a szakemberek úgy vélik, hogy az eddig gondoltnál jóval nagyobb lehetett Bétszaida, amelyre később a Julias nevű római várost építették. Noha még csak a déli részei kerültek elő, de már egyértelműen megállapítható, hogy a jellegzetes bizánci kori mozaikpadlóval és fallal díszített templom igen jelentős volt. Tájolása alapján bizonyosan keresztény templomra bukkantak, ugyanis keletre néz, miközben a zsinagógákat Észak-Izraelben észak-déli tengelyre építették, hogy délre, Jeruzsálem felé fordulva imádkozhassanak.

Az ásatásokat vezető egyik régész, Steven Notley szerint csakis az Apostolok templomát találhatták meg, mert 725-ben egy Willibald nevű bajor püspök szentföldi útján leírta, hogy Capernaumból Kursiba gyalogolt, és útközben látta Szent Péter és testvére, András templomát. Capernaum és Kursi bizánci korból származó templomainak ismerjük a pontos helyét, a most fellelt épület pedig a kettő közötti útvonalon található, és a két település útvonalán nem találtak több templomot.

A leletek pontos datálását még nem végezték el, de a mintegy száz, ott talált érme alapján az ötödik században építhették és a hetedik-nyolcadik században hagyhatták sorsára. Az épületet mindeddig csak elméleti úton azonosították, de a régész szerint könnyen elképzelhető, hogy az ásatások folytatása közben találnak bizonyító erejű feliratot is, amely az ebben a korban szokásos módon megnevezi, hogy kinek az emlékére emelték.

A templomtól mintegy száz méterre egy római kori házra leltek, benne zsidók használta kőedényeket és olajmécseseket, korabeli pénzérméket és halászati eszközöket leltek. Az ásatások vezetői szerint az egykori zsidó halászfalura Heródes Fülöp zsidó fejedelem, Nagy Heródes fia egy római poliszt építtetett az első században, amit Juliasnak nevezett el.

Ezt az elméletet Rami Arav, a Hebrew Union College professzora azonban vitatja, ugyanis szerinte nem Juliast, hanem a Josephus Flavius leírta római legionárius tábort találták meg, amit a zsidó felkelés leverésekor hoztak létre ezen a területen. Az írásos és a régészeti emlékek alapján úgy tűnik, hogy az első századi település egyelőre ismeretlen okokból a harmadik században eltűnt, majd az ötödik században, a bizánci korban újjászületett a nagyszabású templomépítkezéssel.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.