Tech hvg.hu 2019. június. 17. 21:03

Téved, ha azt hiszi, csak a magyarok közt akad olyan, aki bántja a teknősöket

Nagy port kavart egy múlt heti eset, amikor egy állatkerti látogató agyonütött egy teknőst Budapesten. A hírek szerint akadnak még a világon olyanok, akik ugyanúgy nem tisztelik ezeket az állatokat.

Napok óta téma a magyar sajtóban a budapesti állatkert teknősének ügye. Mint ismeretes, a védtelen állatot egy látogató agyonütötte. Azonban ne higgyük azt, hogy csak a magyarok nem tisztelik ezeket az állatokat.

A Miami Herald című lap arról számolt be, hogy egy 41 éves michigani nőt azért vettek őrizetbe a hatóságok, mert megzavart egy nőstényt, miközben az a tojásait próbálta lerakni a parton kialakított fészkében. Több szemtanú szerint a nő nem is akárhogy, egy bottal piszkálta az állatot, majd a lábával is igyekezett megkeseríteni a teknős életét: nyomta a földet.

A lap emlékeztet rá, hogy Miami Beachen három teknősfajta is gyakorta lerakja a tojásait, ezek ráadásul védett állatoknak számítanak. A hatóságok külön táblákat helyeznek ki, illetve a fészkéküket elkerítik a strandolóktól, nehogy bárki galibát okozzon. Ezt úgy tűnik, a többség képes is betartani, egyvalakinek azonban az egyértelmű szabályok ellenére sem sikerült.

A történtek miatt a hatóságok újfent felhívták a figyelmet az élővilággal kapcsolatos tudnivalókra, jelezve azt is, hogy május 1-től október 31-ig rengeteg teknős Miami homokos partjain rakja le tojásait, ezért véletlenül sem szabad a közelükbe menni. A most lerakott tojásoknak szerencsére nem esett bajuk.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Gyükeri Mercédesz 2025. január. 08. 13:14

Hipóval mosott tojás, tesztek horribilis áron, na meg a rendeleti kormányzás – emlékszik, milyen volt a covid magyar módra?

Magyarország az a hely, ahol az öt éve elkezdődött világjárvány a túlárazott és felesleges beszerzésekről, a kormányzati propagandáról, az oroszok és a kínaiak helyzetbe hozásáról, a parlamenti demokrácia szembeköpéséről és az információk eltitkolásáról szólt. No és persze a nyunyókáról.