Tech hvg.hu 2019. május. 10. 08:03

Olyan “dokumentumfilm” készült az I. világháborúról, amilyet még nem látott a világ

A virtuális valósággal a régi idők eseményeit is átélhetik a felhasználók, legyen szó akár az első világháborúról. Ezúttal viszont a szokásosnál is különlegesebb VR-élmény született.

Ha hazánkban nem is, a tengerentúlon sokak hallhattak már Dan Carlin, a népszerű Hardcore History című podcast műsorvezetőjéről, aki ezúttal igen különleges projekttel állt elő: olyan filmszerű élményt készített a virtuális valóság segítségével, amely (majdnem) valósághűen mutatja be a világháborús közeget.

A projekt a War Remains címet kapta, s az eddigi beszámolók szerint nem egy tipikus számítógépes program, annál ugyanis sokkal hihetőbbnek tűnik: az Engadget újságírója, aki már kipróbálta, nagyon meglepődött, amikor bizonyos részekhez vezette a cselekményszál. Elmondása szerint néhány lövés hallatán érezni lehetett, ahogy remeg alatta a föld, máskor pedig a virtuálisban látott dolgokat tudta a valóságban megérinteni, így igazából is beleélhetette magát az eseményekbe.

Az MWM Immersive nevű stúdióval készülő munkához egy kisebb díszletet (többek közt lövészárkot) is építettek, a felhasználóknak ezen keresztül kell végigmenniük egy VR-szemüvegben, amely képet és hangot is ad. Mindazok, akik már megtapasztalták, a virtuális és a valóság furcsa keveredése miatt ijesztően igazinak tűnőként írták le az élményt. Carlin szerint a program új távlatokat nyit a film- és videojáték-készítés, valamint a televíziózás világában.

A különleges élményű War Remains nem marad hobbiprojekt, a hónapban esedékes New York-i Tribeca Filmfesztivál résztvevői is láthatják majd.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.