Tech hvg.hu 2019. április. 18. 20:33

Szívesen hallgatna podcastot a hétvégén? Itt egy teches adás, érdemes belehallgatnia

Nemrég megjelent a kifejezetten technológiai hírekkel foglalkozó, Őrültech című podcast hatodik adása, ami ezúttal többek között a dán faluban felépülő 320 méteres felhőkarcolóval foglalkozik.

Podcastot hallgatni kifejezetten jó, ha az ember épp munkába siet, vagy már hazafelé zötykölődik a buszon/vonaton. A hosszú hétvégén szerencsére ilyesmire nem kerül sor, ez viszont nem jelenti azt, hogy ne lehetne meghallgatni egy-egy adást – csak épp nem útközben, hanem mondjuk a konyhában, a húsvéti menü készítése közben, vagy a természetben sétálva.

Aki szereti a technológiai témájú podcasteket, azoknak jó hírünk van: a múlt héten bemutatott Őrültech új adással jelentkezett. A két műsorvezető, Tálas Péter Csongor és Máté Gergely ezúttal azzal foglalkoznak, hogy magyar kutatók bukkanhattak a marsi élet nyomaira, de beszélnek az iPhone-ok egy lehetséges új funkciójáról, a pendrive-ok és a számítógépek kapcsolatáról, valamint arról is, hogy 320 méter magas, óriási felhőkarcolót húznak fel egy kis dán falu közepén.

Az előző adást ide kattintva hallgathatja meg.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.