Tech MTI 2019. április. 13. 15:03

Baj lesz Tibetben, ha beindul egy jéglavina

A környező települések elárasztásával fenyegetnek a Tibeti-fennsík gleccsertavai – figyelmeztetnek a kutatók a témában született eddigi legátfogóbb tanulmányban.

Egy svájci és kínai szakemberekből álló kutatócsoport a régió 1300 gleccsertavánál – a jégárak völgyében kialakuló, kőzetes üledékkel körülhatárolt tavaknál – végzett vizsgálatokat és megállapította, hogy azok 16 százaléka (210) jelentene komoly fenyegetést a környező településekre, ha kiöntene a medréből. A szakemberek szerint számos tényező kiválthatja egy gleccsertó "kitörését". A tibeti régióban az egyik leggyakoribb kiváltó ok a gleccser meredek lejtőjéről a tóba zuhanó jéglavina lehet, amely hatalmas hullámokat generálhat.

"Az instabil tavak jelentős része ugyanakkor túl messze van az ember lakta területektől" – mondta el Simon Allen, a Zürichi Egyetem munkatársa az Európai Földtudományi Egyesület (EGU) bécsi közgyűlésén. A csaknem kétezer tóból mindössze 210 jelent potenciális fenyegetést az emberi településekre. Ez ugyanakkor fontos információ a helyi törvényalkotók számára azzal kapcsolatban, hogy mely tavakra összepontosítsák a figyelmüket – figyelmeztetett kutató, aki a pekingi Tibeti-fennsík Kutatóintézet munkatársaival végzett vizsgálatokat a fennsíkon.

A kutatók által a legveszélyesebbnek ítélt harminc tavat rangsoroló lista élén a Cirenmaco áll, amelyhez három jelentős természeti katasztrófa is kötődik az elmúlt száz évből. 1981-ben 200 ember halt meg a tó áradásakor.

"Az ilyen típusú tanulmányokat 5-10 évente meg kellene ismételni, mert ezek a tavak folyamatosan nőnek, miközben újak is keletkeznek" – jegyezte meg Allen. Hozzátette: ezt a tanulmányt a Tibeti-fennsíkot körülölelő ázsiai hegyvonulatok térségében is meg kellene ismételni, ugyanis ezeken a területeken rengeteg pénzt áldoznak a gleccsertavak kiáradását érintő projektekre, melyeket épp ilyen jellegű tanulmányokkal kellene kezdeni, hogy a pénzek ne vesszenek oda a rosszul megválasztott területek vagy tavak miatt.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos eredményeket is bemutató Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.