Tech hvg.hu 2019. április. 08. 13:03

5x7 napnyi jó hírünk van, ha Windows 10-essel megy a gépe

Eddig csupán 7 napra lehetett elhalasztani a Windows 10 frissítésének telepítését, ezt most 35 napra tolja ki a Microsoft.

Még március elején szúrtak ki egy igen érdekes, ugyanakkor rendkívül hasznos új funkciót a Windows 10 májusban érkező nagy frissítésében. Ezek szerint a jövőben nemcsak 7 napra lehet majd elhalasztani a Windows 10 frissítését, hanem akár 35-re is.

Mindennek azért van jelentősége, mert a Windows-frissítések során előfordult már, hogy beütött a baj. Éppen ezért már létrehoztak egy olyan lehetőséget is, amely segítségével távolról nyúlnának bele a balul elsült telepítésbe. A redmondi cég bejelentése szerint a funkció a májusi nagy frissítőcsomag részeként érkezik majd meg, a felhasználóknak pedig lehetőségük lesz arra, hogy 7 napos lépésekben akár 35 nappal is elhalasszák a telepítést.

Microsoft

Mindemellett lesz majd a rendszerben egy Letöltés és egy Telepítés most gomb is. A Windows emellett értesítést is küld majd a felhasználóknak, hogy tudjon róla, úton van az újdonság. Mindez segíthet majd abban, hogy már jó előre tudjuk, mikor ne használjuk a számítógépünket.

A biztonsági funkciót miatt véglegesen nem lehet leállítani a telepítést. Ha a gépen egy olyan verzió fut, ami már hamarosan le fog járni, akkor automatikusan elkezdi a frissítést, így továbbra is biztonságos lesz használni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés