Tech MTI 2019. március. 27. 20:33

Több száz új Föld-méretű bolygóra bukkantak a NASA teleszkópjával

Több száz Földhöz hasonlatos bolygójelöltet talált a Naprendszer közelében lévő mintegy 400 ezer csillag vizsgálata során egy kutatócsoport.

A TESS űrteleszkóppal 2018 júniusa óta végzett kutatások során "408 esetében találtunk olyan bolygót, amely akkora, mint a Föld és ugyanolyan napból származó sugárzás éri" – mondta el Lisa Kaltenegger osztrák asztrofizikus. Kollégáival az Astrophysical Journal Letters című szaklapban mutatták be ezeknek a csillagoknak a katalógusát.

Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA TESS (Transit Exoplanet Survey Satellite) nevű teleszkópja 2018 közepe óta vizsgálja az égboltot. Olyan bolygókat kutat, amelyek csillaguk előtt elhaladnak, ezáltal rövid időre elhalványítják annak fényét – mondta Kaltenegger, az amerikai Ithacában lévő Cornell Egyetem tudósa. Ez a tranzitmódszer, amely fontos eszköze a Földhöz hasonlatos exobolygók (Naprendszeren kívüli bolygók) megtalálásának.

Az űrteleszkóp nem tudja egyszerre átvilágítani a teljes északi és déli égboltot, hanem mindig csak egy kisebb részét. A kutatók kiszámították, milyen hosszan kell figyelni a csillagokat, hogy kétszer elhaladjon előtte egy nagyjából olyan távolságra lévő bolygó, mint amilyen távolságra van a Föld a Naptól. Erre a körpályája kiszámításához van szükség.

Azonosítottak 1822 csillagot, amelyeknél a TESS a Földhöz hasonlatos bolygókat fedezhet fel. "A hasonló azt jelenti: ugyanolyan napból érkező sugárzás éri, és legfeljebb kétszer olyan nagy" - mondta Kaltenegger. Ezek közül a csillagok közül 403-nál talált a teleszkóp olyan bolygót, amely ugyanakkora, vagy kisebb, mint a Föld. "Néhány ilyen csillag távcsővel is látható az esti égbolton" - mondta a TESS megfigyelési programját vezető kutató.

A katalógusban 227 olyan csillagot is feljegyeztek, amelyeknél az űrteleszkóp az úgynevezett lakható zóna teljes területén bolygók után tud kutatni. Ez az a terület, ahol a hőmérsékletek annyira enyhék, hogy folyékony víz van a felszínen. A katalógus csillagai mind hűvösebbek, mint a Nap.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos eredményeket is ismertető Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.