Tech hvg.hu 2019. március. 18. 14:03

Olyat pakolt a Google a Chrome böngészőbe, amire nem gondoltunk volna

A nemrég megjelent Chrome 73-as böngésző több újdonságot is kapott, ezek közül az egyik, kereséssel kapcsolatos kifejezetten meglepőnek nevezhető.

2018 decemberében egy igen komoly kritika érte a Google-t. A DuckDuckGo nevű keresőmotor szakemberei egy tavaly nyáron végzett kísérlet alapján azt állították, a cég akkor is "megjegyzi" a felhasználókat, ha azok kijelentkeznek a fiókjukból. A Google cáfolta, hogy ez valóban így lenne, és azzal "vádolta" a rivális szakembereit, hogy szerintük sem a módszertan, sem a következtetések nem helytállóak.

Mindez jól mutatja, a két cég nagyjából hogyan áll egymáshoz. A Google mégis úgy döntött, hozzáadja a keresőmotort a Google Chrome böngészőjéhez.

A TechCrunch szúrta ki, hogy a nemrég megjelent Chrome 73-ban már nemcsak a Yahoo és a Bing választható alapértelmezett böngészőként, hanem a DuckDuckGo is. Mindez a világ 60 országában került bele a kínálatba, köztük Magyarországon is.

hvg.hu

A DuckDuckGót még 2008-ban alapították, ami a Google riválisának tekinthető, és alapelvük, hogy nem gyűjtenek adatokat a felhasználókról. A cég keresőmotorjával 2018 októberében már 30 millió keresést végeztek naponta a felhasználók, ami a jelek szerint elég volt ahhoz, hogy meggyőzze a Google-t a kínálat bővítéséről.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.