Tech hvg.hu 2018. október. 23. 10:03

Tim Cook követeli: vonja vissza a Bloomberg a „kémkedő rizsszemekről” szóló cikket

Elege lett Tim Cooknak: személyesen kéri, hogy vonják vissza a Bloomberg Businessweek cikkét, amelyben kínai kémchipekkel hozták összefüggésbe, többek között, az Apple-t.

Szövevényes történetről van szó, amely akár a történelem legnagyobb ipari kémkedési ügye is lehet. A Bloomberg által feltártak szerint a kínai kormány több mint 30 amerikai óriáscég, köztük az Apple és az Amazon szervereihez férhetett hozzá beágyazott mikrochipen keresztül. Az Apple 2015-ben észlelte is ezt, és eltávolította a szabotált áramkört – a részletekről itt olvashatnak.

Az Apple (no meg az Amazon) is azonnal cáfolta, hogy bármilyen biztonsági incidenst észlelt volna, s a cég egyik biztonsági főnöke levelet is küldött az amerikai kongresszusnak ez ügyben, határozottan tagadva a Bloomberg értesüléseit. Az újság viszont visszavágott: több mint egy éves nyomozás után, 17 egyedi és megbízható forrásra, köztük kormányzati tisztviselőkre és Apple-dolgozókra hivatkozva állítja a hardverek és a támadások egyéb elemeinek manipulálását.

Dagad a botrány, és újabb lépésként az Apple első embere Tim Cook követeli az inkriminált cikk visszavonását, ilyenre – nyilvánosan – először kerül sor az Apple történetében. A vezérigazgató a Buzzfednek elmondta, hogy mivel nem igaz a történet, a visszavonás lenne az egyetlen helyes lépés. Azt is kifejtette, hogy a Bloomberg újságírói a vádaskodás közben „elfelejtették” megosztani az Apple-lel a szóban forgó (állítólag felfedezett, majd eltávolított) chipek adatait, ezt Cook a bizonyítékok hiányának véli.

A Bloomberg jelentését követően mélyreható vizsgálatot indított az Apple (a fejére állították a vállalatot – mondta Cook), de nem találtak olyan bizonyítékot, ami alátámasztotta volna a Bloomberg értesüléseit. Cook azt is elmondta a Buzzfeednek, hogy a kezdetektől fogva reagált a történetre, személyesen beszélt a Bloomberg újságíróival, tisztázni próbálta, hogy mi (nem) történt, és valamennyi újságírói kérdésre válaszolt. Minden egyes ilyen találkozó után változott kicsit a történet, viszont az Apple soha semmit sem talált. A labda most a Bloomberg térfelén pattog, várjuk a folytatást.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.