Tech hvg.hu 2018. július. 27. 13:03

Okoshangszóró, de azért inkább valami más: megjött a Google hadüzenete az Amazonnak

A Lenovo Smart Display az első eszköz, amelyben a Google hangos asszisztense teljesít szolgálatot. Jókora képernyője révén a készülék jóval több dologra alkalmas, mint egy klasszikus okoshangszóró.

Több gyártó is okoshangszórókkal kísérletezik, ami nem meglepő, ezek az eszközök jelentik az új slágert a piacon. Annak ellenére, vagy inkább azzal együtt, hogy felhasználási lehetőségük igen korlátozott. Többek számára pedig épp ez az egyik kritikus pont, amely komoly visszatartó erőt jelenthet a vásárlásnál.

Éppen ezért jelentette be tavaly májusban az Amazon az Echo-széria képernyővel szerelt változatát, majd a januári CES szakkiállításon a Google azt, hogy az Amazon Echo Show-hoz hasonló eszközökben szeretné elérhetővé tenni alapvetően hangalapú digitális asszisztensét. Az első ilyen készülék a Lenovo által a napokban árusítani kezdett Smart Display.

Lenovo

Használhatjuk zenehallgatásra, a napi tennivalók rendszerezésére, kérhetünk tőle emlékeztetőt, de alkalmas videólejátszásra, sőt az utakon tapasztalható forgalmi tudnivalókról, és az aktuális időjárásról is informálja tulajdonosát. Okosmegoldás lévén összekapcsolható vele az otthoni webkamera, így babamonitorként is működik.

Minthogy a Smart Display alapvetően hangvezérlésre termett, a készülék fő ereje is ez: a Google digitális asszisztense dolgozik benne, mely nem csak hallja és értelmezi, rögzíti is a parancsokat, és amikor kell, szóban tájékoztat. Például ha egy találkozót beszéltünk meg valakivel, az eszköz az esemény előtt hangosan és érthetően figyelmeztet, nehogy megfeledkezzünk róla.

Lenovo

A Smart Display két méretben és színben lesz kapható, a nagyobb, 10 colos változatért 250 dollárt (66 ezer forintot), a kisebbért, amely 8 colos, 200 dollárt (53 ezret) kérnek. A legjobb, hogy bizonyos hangszórótípusokat nézve még olcsóbb is, holott funkcióban egyértelműen többet kínál. Amerikában még ebben a hónapban kapható lesz, a globális rajt ideje viszont nem ismert.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, kövesse a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.