Több kísérlet is zajlott már annak érdekében, hogy csökkenteni lehessen az űrben keringő szemétmennyiséget. Most az oroszok is bekapcsolódnak, és nem akármivel: jókora teleszkópból kilőtt lézernyalábokkal tüntetnék el a kozmikus hulladékot.
Ahogy a körülöttünk lévő szemétmennyiség, úgy az űrben lévő maradványok is folyamatosan gyarapodnak, ráadásul egy-egy eszköz űrbéli objektumokkal való ütközése nem csak milliárdos károkat képes okozni, más értelemben is komoly veszélyforrásként tekintenek rá.
Az elsősorban régi műholdakból, rakétamaradványokból származó alkatrészdarabokból a becslések szerint több mint 100 millió darab kering bolygónk körül, de ez nem minden. Az egy centiméteresnél nagyobb tárgyak számát már ma is több százezer darabra teszik, 2030-ra viszont 1,2 millió lehet belőlük. A tudósok nem véletlenül mondják: "időzített bomba" a sok űrszemét, ami a Föld körül kering.
Ezért sem annyira meglepő, hogy ahogy a bolygó felszínén szintén nem kevés gondot okozó hulladékokat, úgy a kozmoszbeli szemetet is megpróbálják valahogy eltüntetni. Japán korábban egy hosszú, mágneses zsinór segítségével igyekezett összegyűjteni a kacatokat, de a kísérlet végül kudarcba fulladt.
Míg azonban a japánok kísérleteznek, érthetően más nemzetek sem ülnek a babérjaikon: most épp az oroszok találtak ki valamit, méghozzá azt, hogy egy jókora teleszkóp segítségével becélozzák az objektumokat, majd távolról, lézersugárral megsemmisítik azokat. Az RT orosz hírügynökség jelentése szerint a munkát a Roszkoszmosz orosz űrügynökség koordinálná, több lépésben.
Először magát az „ágyút” kellene összerakni, hogy a szerkezetet aztán lézersugarak kilövésére alkalmas műszerré alakítsák át. Az egyébként háromméteres teleszkóp most is létezik, de kizárólag hagyományos célokra használható, vagyis a készülék ilyesfajta feladatokra történő befogása komplett átépítést igényelne – már persze ha az egyelőre tervként létező projektre egyáltalán áldását adja az illetékes szerv, és nem történik vele az, mint ami az orosz posta nagy reményekkel fejlesztett drónjával is lett.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, kövesse a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.