Tech MTI 2018. június. 03. 19:03

Sosem látott részletességű fotót kaptunk az 1801-ben fefedezett Ceres törpebolygóról

A Ceres törpebolygó körüli utolsó röppályájára ereszkedik hamarosan a Dawn űrszonda – közölte a göttingeni Max Planck Naprendszer-kutató Intézet (MPS). Az űreszköz ezáltal eddig nem elérhető részletességű képeket tud készíteni.

Pályagörbéje a hónap elején a Ceres felszínének kevesebb mint 50 kilométeres közelségébe vezeti a szondát – ezzel kezdődik meg a Dawn Ceres körüli missziójának befejező szakasza.

A Ceres törpebolygó a Dawn űrszonda 2015-ös felvételein

"A missziónak ez az utolsó fázisa igazán izgalmas lesz" – mondta Andreas Nathues, az MPS kutatója. Az intézet vezetésével fejlesztett és megépített kamerarendszere segítségével a szonda már most új képeket küld a Ceres vízben gazdag világáról.

A Ceres jelenleg Nap-körüli, több mint 4,5 évig tartó, enyhén elliptikus körpályájának a csillaghoz különösen közeli szakaszánál tart. Már az elmúlt hetekben készített képeket a Dawn két kamerája a két röppálya közötti átmeneti szakaszon. Színes felvételeket készített a Dantu-kráterről, amelynek alján világos repedések hálózata és sólerakódások láthatók. A kutatók feltételezése szerint ezeken a helyeken a múltban a mélyből valamilyen anyag emelkedhetett fel, a kráter talaja megemelkedett és töredezni kezdett. A felvételek felbontása nagyjából 50 méter pixelenként, így ezek a régióról valaha készült legrészletesebb színes képek.

A Ceres törpebolygó a Dawn űrszonda 2018. május 16-án készített felvételén

Nem tudni, meddig tud még a Dawn felvételeket küldeni a Földre. Néhány hónapon belül elfogy az üzemanyaga. Az űrszonda ezt követően a törpebolygó körüli stabil röppályán marad. A missziót eredetileg 2017 őszéig tervezték.

A NASA űrszondája 2015 márciusában 7,5 évnyi utazás után ereszkedett a Ceres körüli röppályára. A törpebolygó csaknem ezer kilométeres átmérőjével a Mars és a Jupiter közötti kisbolygóöv legnagyobb égiteste. 1801-ben fedezték fel, és a földművelés római istennőjének nevét kapta. A Ceres már a második állomása a 2007-ben indult missziónak: 2011 júliusában jutott el az űrszonda a Vesta aszteroidához, amely körül 2012 szeptemberéig keringe

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!